Agrárközélet

Innováció és hagyomány kéz a kézben jár a hazai sütőiparban

MTI

Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait a nyerteseknek 2020. augusztus 19-én, a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.

Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát, fejlett technológiát vezettek be, bővítették a termékkínálatot és az egészséges termékek irányába terelték a fogyasztói szokásokat.

Hangsúlyozta, hogy idén is biztosított az ország kenyere, az 5,28 tonnás országos hektáronkénti termésátlaggal bőven jut exportra is a belföldi 2,5-3 millió tonnás igényen túl.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai – a vállalkozások a sütőipari kapacitás mintegy 60-65 százalékát teszik ki – az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy a pékek munkáját egyre inkább elismerik a fogyasztók és a döntéshozók. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett kenyérverseny azt mutatja, hogy az innováció és a hagyomány kéz a kézben jár a sütőiparban – mondta.

A szövetség elnöke felidézte, hogy az idei versenyre több mint ötven kenyeret neveztek a pékek, a kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált el a szakmai zsűri, hetet a Szent István-napi, nyolcat az innovatív kategóriában.

Szent István-napi kategóriában első díjat kapott a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúság házi kenyere, második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.

Innovatív kategóriában a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipó terméke nyert, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérke terméke, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett.

Az ünnepségen Vitális Gábor vikárius megszentelte a nyertes kenyereket.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kedvezhet az édesvízi halgazdálkodásnak az új uniós költségvetési ciklus

2019. március 8. 10:15

Az új uniós halászati politikáról szóló EP-jelentés tervezetéhez benyújtott módosító indítványoknak köszönhetően többek között 10 százalékkal bővült a halászati pénzalap költségvetése.

A New Holland metán hajtású traktor koncepciója elnyerte a 2018 Good Design díjat

2019. január 15. 08:02

A nemzetközi zsűri a metán hajtású traktor koncepcióját is beválasztotta a 26 nyertes közé. Valós körülmények között a koncepció traktor 10%-kal kisebb szén-dioxid emisszióval és 80%-kal kisebb teljes emisszióval dolgozik, mint a hasonló dízelmotoros traktor.

NAK TechLab verseny: szarvasmarha-tenyésztést támogató ötlet győzött

2020. augusztus 16. 10:34

Az ötletversenyre olyan egyetemi hallgatói csapatok jelentkezését várták, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját.

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.