Agrárközélet

Irán 3 millió tonna búza importját engedélyezi

Agrofórum Online

Az iráni kormány még januárban adott engedélyt hárommillió tonna búza importálására – közölte a helyi média hétvégén.

A teljes mennyiségből 1,6 millió tonnát rakodtak már ki a kikötőkben, és további 400 ezer tonna érkezett, ez a mennyiség készen áll a kirakodásra, számolt be Irán angol nyelvű napilapja, a Financial Tribune, idézve a Government Trading Corporation kereskedelmi szolgáltatási osztályának főigazgatóját. A fennmaradó 1 millió tonnát május 20-ig importálják – nyilatkozta Hasszán Nejad-Fallah.

Hasszán Rohani iráni elnök azt hangsúlyozta a múlt héten, hogy az ország mezőgazdasági ágazatát nem sújtotta a koronavírus kitörése, és hogy az irániaknak nem kell aggódniuk az élelmiszer-ellátás miatt, mivel a gabonatermelés 2021 márciusáig elegendő a számítások szerint a helyi szükségletek kielégítéséhez.

A hírügynökségi jelentések nem említették a legutóbbi búzaimporttal kapcsolatban az agrártermékeket szállító ország vagy cég kilétét, így bizonytalan azok eredete. Az iráni búzatermelés az előrejelzések szerint a 2021 március végéig tartó időszakban 14 millió tonnát tehet ki. Emellett a hírek szerint a teheráni kormány 10,5 millió tonnás állami beszerzést tervez, idézte Eszmail Eszfandiaripourt, a mezőgazdasági miniszter tanácsadóját az iráni Mehr hírügynökség, amely félhivatalosnak számít az országban.

Az élelmiszerszállítások, a gyógyszerek és az egyéb humanitárius ellátás, beleértve az állati takarmányokat is, mentesülnek az Egyesült Államok 2018-ban újra bevezetett szankciói alól. Azt még Irán urándúsítási programja miatt vezették be két évvel ezelőtt. Az Egyesült Államok 2018 májusában mondta fel a 2015-ös atomalkut, és visszaállította a felfüggesztett szankciókat az országgal szemben. A szankciók és Washington fenyegetőzései miatt több külföldi nagyvállalat is felfüggesztette iráni működését.

Az iráni hatóságok szerint a szankciók néhány külföldi bankot visszatartottak attól, hogy az országban üzleti tevékenységet folytassanak. Ebbe a körbe tartoznak az olyan finanszírozási ügyleteket is, mint például az élelmiszer-szállítmányozáshoz szükséges banki tevékenységek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

2019. december 7. 06:41

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban.

A korlátozások hírére megugrott az ukrán búzaexport

2020. április 23. 11:04

Az ukrán búzakivitel negyvenhét százalékkal ugrott meg múlt héten annak ellenére, hogy a kormány figyelmeztette a piaci szereplőket: leállíthatja a szállításokat, ha túl magas lesz az export mértéke.

Az országosnál magasabb a búza és a kukorica termésátlaga Zala megyében

2019. november 26. 16:03

Zalában a közel 30 ezer hektáron termelt kukorica 86 százalékát betakarították, a hektáronkénti 8,62 tonna termésátlag meghaladta az országos (7,9 tonna) átlagot

A hétvégi betakarítási adatokra vár a piac

2020. szeptember 26. 09:17

A párizsi árutőzsdén a kukorica árjegyzése csökkent, a malmi búza ugyanannyiba került, mint a csütörtöki záráskor.