Agrárközélet

Iránból érdeklődnek a magyar vetőmag iránt

AM Sajtóiroda

Iráni üzleti delegációval egyeztetett Farkas Sándor agrárminiszter helyettes. Az iráni fél évek óta kiemelt érdeklődést tanúsít nemcsak a hazai nyersanyagok, hanem a hazai szakértelem és technológiai berendezések iránt is, és immár konkretizált, több területre kiterjedő együttműködéseket tervez hazánkkal.

A tavalyi nemzetgazdasági tárcaközi megállapodások után egy nagy létszámú, szakemberekből és meghatározó üzletemberekből álló delegáció látogatott Magyarországra. Az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárával egyeztettek a mezőgazdasági együttműködés lehetőségeiről.

Az iráni fél magyar partnerekkel fontolgatja a kukorica- és szója vetőmagok iráni termesztését. A tárgyalások során hangsúlyozta, hogy a vetőmag-előállítás és az üvegházi termelés terén is számít a több évtizedes tapasztalattal és kiváló szakértelemmel egyaránt rendelkező Magyarország partnerségére. Fontos szempontként merült fel továbbá iráni részről a GMO-mentesség, a hazai technológia megismerése és esetleges beszerzése, továbbá a majdani együttműködések agrárkutatás-fejlesztési kapcsolódásainak lehetősége is. Farkas Sándor miniszterhelyettes biztosította a tárgyalópartnereket, hogy nagyon hasonlóak az elképzeléseink és Magyarország támogatja az iráni projektkezdeményezéseket.

E megállapodásoknak egyfelől azért is jelentősége lehet, mert Irán egy több mint nyolcvanmilliós piac, másfelől azért, mert a közel-keleti ország a későbbiekben a szomszédos, valamint a térségi országokba is exportálni kíván.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Estek a gabonaárak a Hálaadás napi szünet előtt

2019. november 28. 13:47

A kukorica és a búza árának csökkenését részben a kereskedési szünnap előtti pozíciózárásokkal indokolta több elemző is. A kereskedés amerikai idő szerint kora délután egyébként még újraindul fél napra a hétvége előtt.

Új módszerrel akarják növelni a terméshozamot

2020. június 28. 07:46

Hitelcsomagokat kínálnak, amelyet vetőmag és/vagy műtrágya vásárlásra, illetve képzésre használhatnak fel az igénylők.

A szója a zöldítésen kívül is csábító a gazdáknak

2018. március 12. 19:39

A Karintia Kft. tapasztalatai szerint a szójatermesztésben nem lesz jelentős változás, a bioszójával kevesen fognak próbálkozni, a zöldítést pedig más módon oldják meg a termelők.

Vegyesen alakultak a múlt heti agrártermék-árak

2020. július 20. 08:03

Nagy zuhanáson van túl a zab és a rizs ára, előbbi 18,3, utóbbi 26,9 százalékkal csökkent az Investing adatai szerint.