Agrárközélet

Jakab István: hamarosan megkezdődik az élelmiszeripar megújítása

Agrofórum Online

Az élelmiszeripari export árbevételének 50 százalékát húsz nagyvállalat adja, ezek közül tizenegynél 100 százalékos, négy esetében többségi külföldi tulajdon van, és mindössze öt cég van hazai tulajdonban.

Hamarosan indul az a támogatási program, amelyben elsősorban hazai cégek kapnak befektetési lehetőséget az élelmiszeripar megújítására – mondta az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke pénteken, Székesfehérváron.

Jakab István az Egészséges magyar élelmiszerek – a helyi gazdáktól az asztalig szakmai eseményen rámutatott, hogy Magyarországon az élelmiszer-feldolgozó ipar szinte teljes egészében külföldi tulajdonban van, így „egyes ágazatok sorsát néhány multinacionális nagyvállalat dönti el”. Kifejtette, az élelmiszeripari export árbevételének 50 százalékát húsz nagyvállalat adja, ezek közül tizenegynél 100 százalékos, négy esetében többségi külföldi tulajdon van, és mindössze öt cég van hazai tulajdonban. Elmondta, a program célja, hogy az egészséges hazai alapanyagokat feldolgozó, profi technológiát alkalmazó cégek jöjjenek létre lehetőleg gazdatulajdonban, vagy résztulajdonban.

Az MTI kérdésére Jakab István elmondta: a pályázók maximum 500 millió forintra pályázhatnak, ennek háromszorosát csak a gazdatársulás keretében létrejövő feldolgozóüzemek kaphatják. Hangsúlyozta, hogy a feldolgozatlan alapanyagok exportálásával „a munkalehetőséget is exportáljuk”. Hozzátette: amennyiben a hozzáadott érték helyben keletkezik, abból több bevétele származik a gazdatársadalomnak, mert az mindig magasabb áron értékesíthető, mint a nyersanyag.

Varga Gábor (Fidesz-KDNP) Sárbogárd és térsége országgyűlési képviselője kifejtette, a fő cél a helyi kistermelők piachoz juttatása Fejér megye déli részén is.

Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnöke közölte, hogy a válság idején Franciaországban a kézműves sajtot előállítók esetében az egy főre jutó jövedelem 40 ezerről 45 ezer euróra emelkedett. Azoknak, akik csak nyerstejet értékesítettek, 20 ezer euróra csökkent a bevételük – tette hozzá. Úgy vélte, Európa megbecsüli a valódi nyomon követhetőséget, de a szántóföldtől az asztalig szlogen ma még sok esetben nem igaz. Jelezte, a magyar társadalomnak kell kikényszerítenie, hogy ellenőrizhető folyamat végén jusson el az asztalra az egészséges élelmiszer, amely nyilvánvalóan előtérbe helyezi majd a helyi termékeket.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

GMO-mentes Magyarországért Egyesület: már az Erste Bank is a pártoló tagok sorában

2019. december 10. 05:43

Az Erste Bank értékrendjébe, az általa immár 200 éve képviselt elvek közé a GMO-mentes Magyarországért Egyesület célkitűzései pontosan illeszkednek.

Új műszaki bizottság alakult az élelmiszer-hamisítás ellen

2019. február 20. 09:03

Az Európai Szabványügyi Bizottság (European Committee for Standardization, CEN) jóváhagyta, hogy német vezetéssel egy új műszaki bizottság alakuljon meg, CEN/TC 460 „Élelmiszer-hamisítás” címmel.

Bíznak a müzli- és gabonapehely-gyártó vállalatban

2020. szeptember 2. 04:36

A Kellogg Company a reggelikhez fogyasztott gabonafélék gyártásában és forgalmazásában világelsőnek számít.

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.