Agrárközélet

Jól teljesített a BASF mezőgazdasági részlege

Agrofórum Online

Jó eredményről számolt be a BASF, de gyenge várakozással tekintenek a jövőbe. A BASF negyedik negyedéves üzemi eredménye 765 millió euró lett, ami 23 százalékos emelkedés az előző évi értékhez képest.

Mindez az agrártermékek, a felületkezelés, az ipari megoldások és az élelmiszeripari megoldások szegmenseknek köszönhető. Ugyanakkor az árbevétel 2 százalékkal csökkent. A javasolt osztalék 3,3 euró részvényenként, ez 10 centes növelés tavalyhoz képest – állapította meg az Erste Befektetési Zrt. Mindemellett a cég pesszimista az idei kilátások tekintetében, szerintük a koronavírus okozta negatív hatásokat, amelyek az első félévben jelentkezhetnek, a második félévben nem fogják tudni ledolgozni. Így a 2020-ra vonatkozó árbevétel előrejelzését 60 és 63 milliárd euró közé teszi a cég a tavalyi 59,3 milliárd után, míg az üzemi eredmény 4,2 és 4,8 milliárd euró között lehet a 2019-es 4,5 milliárd után.

A mezőgazdasági szegmensben az észak-amerikai szélsőséges időjárás és a kereskedelmi konfliktusok bár rosszul érintették az eredményeket, de így is 6,16 milliárd euróról 7,81 milliárd euróra emelkedett az agrárdivízió 2019-es egész éves árbevétele az előző esztendőhöz képest. Az időszak EBIT-mutatója, azaz a kamatfizetés és adózás előtti eredmény 734 millió euróról 1,09 milliárd euróra ugrott. A mezőgazdasági megoldások divízió jó teljesítménye a növényvédő szerek, a vetőmagok és a digitális megoldások iráni nagyobb érdeklődésnek köszönhető a gyorsjelentés szerint. A gombaölő és rovarirtó szerek, valamint a biológiai alapú növényvédő szerek értékesítése is emelkedett. A BASF stratégiája, hogy a szinergiák kihasználásával organikus és akvizíciókkal is bővítse agrárszegmensét.

A BASF csoport mintegy 122 ezer embert foglalkoztat és hat divízióba sorolják a tevékenységeiket. Ezek a Chemicals (vegyi anyagok), a Materials (anyagok), az Industrial Solutions (ipari megoldások), a Surface Technologies (felületi technológiák), a Nutrition & Care (élelmezés és gondozás) és az Agricultural Solutions (mezőgazdasági megoldások).

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Új kutatásfejlesztési innovációs központot épít a Syngenta

2020. július 26. 09:00

Az észak-illinoisi telephelyen az építkezés várhatóan jövő év elején kezdődik, a tervek szerint 2022 végére nyílik meg.

Az időjárás és a kereskedelmi konfliktus miatt csökkent a BASF agrárrészlegének eredménye

2019. augusztus 11. 05:36

Az üzletág romló eredményét az időjárás miatti visszaesés és a globális kereskedelmi konfliktus miatt feszültségekkel magyarázta a BASF. Emellett a megszerzett vállalkozások integrációja is jelentősen rombolta az üzemi eredményt.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

RAPOOL Tudástár a jövedelmező, fenntartható és környezetbarát gazdálkodásért

2020. június 11. 16:02

A RAPOOL egyedüli nemesítőként erőforrásainak 100%-át a repcenemesítésre és a repcetermesztés technológiai fejlesztésére fordítja.