Agrárközélet

Jövedelempótló támogatást adnak a tavaly megrongálódott fóliasátrak kárai után

Agrofórum Online

A Földművelésügyi Minisztérium még 2017 decemberében hatályba léptette azt a támogatási programot, amely a 2017. októberi viharokban megrongálódott fóliasátrak kárait kompenzálja részlegesen, és amely alapján a fóliasátras termesztést folytató termelők legfeljebb 2.000 forint/m2 mértékű támogatásban részesülhetnek.

Mint ismeretes 2017. október második felében igen erős hidegfront érte el Magyarországot, amelynek következtében a 130 km/h erősséget is elérő széllökés jelentős anyagi károkat okozott a mezőgazdasági termesztésre szolgáló fóliasátrakban, rendkívül nehéz gazdasági helyzetbe hozva az érintett termelőket. A károk részleges ellentételezésére az agrártárca mezőgazdasági csekély összegű támogatásnak minősülő jövedelempótló támogatást dolgozott ki, amelyre 100 millió Ft-ot különített el.

A támogatás igénybevételére az a 2017. október 15-31. között viharkárt szenvedett mezőgazdasági termelő jogosult, aki a fóliás növénytermesztést viharral érintett településen folytatja és a viharkár bekövetkezéséről rendelkezik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által foglalkoztatott falugazdász – a viharkár bekövetkezését alátámasztó dokumentum, képi bizonyíték vagy az előírtak szerinti nyilatkozat alapján kiállított – igazolásával. A jövedelempótló támogatás iránti kérelmet 2018. február 15. és március 15. között lehet benyújtani papír alapon a Magyar Államkincstárhoz a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon.

A támogatási program részletes feltételei a 2017. októberi viharkár által a fóliás növénykultúrák termesztésére szolgáló építményekben keletkezett károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 65/2017. (XII. 22.) FM rendeletben és a közeljövőben a Kincstár által közzétett közleményben érhetők el.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Milyen vízzel öntözzünk? - Az öntözővíz-minőség elméleti és gyakorlati kérdései a kertészeti termesztésben

2019. január 2. 09:36

Minél jobb az öntözővíz, annál jobban érvényesülnek a kiadott tápanyagok. Az öntözővíz minőségét sok tényező együttesen határozza meg. Ezek közé tartozik a só-, klorid-, nátrium-, vas-, mangán- és a hidrokarbonáttartalom.

Lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése augusztusban

2019. október 11. 15:33

A burgonya áremelkedése 29,7 százalékról 14,1 százalékosra lassult.

Nemcsak az édesanyák ünnepelnek, a virágboltosok is

2019. május 3. 07:46

Az anyák napja az egyik legfontosabb nap a virágkereskedelemben, azonban a középiskolai ballagások miatt megoszlik a forgalom.

Kutatás és fejlesztés a jövő biológiai növényvédelméért

2018. május 15. 08:23

A mediterrán országokban mára a hajtatott paprikában 100 %-os a biológiai növényvédelem aránya, paradicsomban is már 70 %. Vajon mi lehet a biológiai növényvédelem sikerének titka?