Agrárközélet

Jövőbe tekintő emlékülés Martonvásáron

Agrofórum Online

Haladó hagyományait ápolva, január 13-án, immár 15. alkalommal invitálta Martonvásárra az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja. Erre a napra hirdették meg ugyanis Győrffy Béla (1928-2002), az egykori igazgató, a magyar növénytermesztési kutatások nemzetközileg is nagyra tartott korszakos tudósának tiszteletére rendezett emlékülést.

A zord, téli időjárás, a közlekedés nehézségei dacára szép számú hallgatóság – családtagok, kollégák, tisztelők – gyűltek össze az intézet előadótermében, hogy a részesei legyenek a meghirdetett, születésnaphoz kötődő programnak.

Az ünnepi tudományos ülésen elnöklő Neményi Miklós akadémikus köszöntőjében a közelmúltban elhunyt Láng István, az MTA egykori főtitkárának alakját is megidézte, aki – a tudománypolitika meghatározó egyéniségeként és Győrffy Béla egyik legközelebbi pályatársaként – gyakran személyes emlékeivel fűszerezve vezette a korábbi emléküléseket.

A nap meghívott előadója, dr. Kismányoky Tamás, a Pannon Egyetem Georgikon Kar professor emeritusa „Győrffy Béla és a Tartamkísérletek – Keszthelyi párhuzamok” címmel olyan tudományos eredményeket gyűjtött csokorba, amelyek Martonvásáron Győrffy akadémikus nevével forrtak egybe, és amelyekkel a Balaton-parti universitas egyes növénytermesztési-agrokémiai kísérletei – más agroökológiai körülményeket reprezentálva, de – számos szakmai azonosságot mutatnak. Részletes, életrajzi leírásokban is gazdag előadásában Kismányoky professzor a logikai rokonságot hordozó 8 martonvásári és 8 keszthelyi kísérlet eredményei közül külön kiemelte a vetésforgó-kísérletekben mért több évtizedes tartamhatásokat. Záró gondolatában a jövő generáció egyik fontos teendőjére, a tartamkísérletek felelős megőrzésére hívta fel a figyelmet.

Balázs Ervin akadémikus, a kutatóközpont főigazgatója „Martonvásár jövőképe Győrffy Béla szellemében” című előadásában Győrffy akadémikusra, mint a martonvásári kultúr- és tudománytörténeti tradíciók megőrzőjére, továbbvivőjére is emlékezett. A főigazgató a Brunszvik-örökséget, a Beethoven-kultuszt és korábban az óvodapedagógiai hagyatékot egyaránt felelősséggel gondozó kutatóintézet tudományos jövőképét mutatta be a megjelenteknek. Az elkövetkező 1-2 év olyan fejlesztéseiről adott áttekintést, amelyek világviszonylatban is egyedülálló tudományos infrastruktúra megteremtésével korszakváltást indíthatnak el a hazai agrárkutatásokban. A fejlesztések első ütemében a Brunszvik park kialakítása mellett a Látogatóközpont létrehozásával olyan fórumot hoznak létre, ahol a gyermekek, a felnövekvő ifjúság számára interaktív módon teszik könnyebben megérthetővé, vonzóbbá a mezőgazdaságot, annak hétköznapi csodáit.

A második szakaszban a Kiválósági Tudás és Innovációs Központ részeként épül meg az a multifunkcionális, 10 000 négyzetméteres, korszerű üvegházat, ún. fenotipizáló platformot is magába foglaló kutatóépület, amely lehetővé teszi a Talajtani és a Növényvédelmi Kutatóintézetek korszerű elhelyezését Martonvásáron. Az új és a megújuló kutatóépületek egyebek mellett korszerű mikroszkópokkal, nagyfelbontású képalkotó technikákkal, képelemző rendszerekkel gazdagodnak majd, és a genomikai, proteomikai, nanotechnológiai és bioinformatikai fejlesztések új szintre emelhetik a martonvásári kutatások nemzetközi versenyképességét.

Az ünnepi konferencia zárásaként Balázs Ervin főigazgató a Győrffy család hölgy tagjait virágcsokorral köszöntötte, majd invitálta a megjelenteket a következő, két év múlva esedékes emlékülésre.

(Árendás Tamás – Agrofórum Online, Fotók – Vécsy Attila)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tizedszer választották meg az MTA borait

2019. május 5. 12:08

A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, melyek bírálata öt napon át zajlott.

Durvul a küzdelem: szódabikarbóna és futókacsa a spanyol csupaszcsiga ellen

2018. november 30. 09:33

A felmérésből kiderül, hogy a kerttulajdonosok változatos módon próbálnak fellépni a károkozás ellen, de az is látszik, hogy eredményes védekezés esetén sem sikerül hosszútávon megakadályozni a csiga visszatérését.

Kockázatokat rejt a génszerkesztés

2018. január 23. 12:00

Óvatosságra int a modern génszerkesztési eljárásokkal kapcsolatban a Földművelésügyi Minisztérium.

Az Akadémia a kutatóhálózatot irányító közös tudós testületről egyeztet az Innovációs és Technológiai Minisztériummal

2018. augusztus 16. 13:33

Az MTA törvényben foglalt kötelessége, hogy az Országgyűlés vagy a kormány kérésére, illetve saját kezdeményezésére kinyilvánítja szakmai véleményét az ország és a társadalom számára fontos kérdésekben.