Agrárközélet

Jövőre is folytatódik az új Közös Agrárpolitika tárgyalása

AM Sajtóiroda

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az uniós mezőgazdasági miniszterek egyetértettek abban, hogy további tárgyalások szükségesek az új Közös Agrárpolitika (KAP) részletszabályairól és arról csak a következő uniós költségvetés elfogadását követően lehet megalapozott döntést hozni.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács december 16-i ülésén az uniós agrárminiszterek a KAP-reform tárgyalásainak elmúlt féléves eredményeit összegző, a finn uniós elnökség által előterjesztett előrehaladási jelentést vitatták meg. A tárgyalások időbeli ütemezésével kapcsolatban több tagállammal egyetértésben sikerült érvényesíteni azt a magyar igényt, miszerint a KAP részletszabályairól csak a következő uniós költségvetés elfogadását követően lehet döntést hozni. Nem határozhatunk olyan fontos szakpolitikai kérdésekről, mint a termeléshez kötött támogatásokra fordítható források nagysága, vagy a környezet- és klímavédelmi ambíciószint, amíg nem ismert, hogy mekkora költségvetés áll majd rendelkezésre az egész KAP, és ezen belül Magyarország számára – emelte ki az ülésen Nagy István. Az agrárminiszter világossá tette, hogy a KAP-források nem csökkenhetnek nagyobb mértékben, mint amit az Egyesült Királyság – az egyik legnagyobb nettó befizető – kilépése indokol.

Kétségtelen, hogy az elmúlt félév során számos kérdésben sikerült előrelépést elérni, azonban a KAP-reformnak vannak további tárgyalásokat igénylő elemei. Magyar szempontból üdvözlendő, hogy jelen állás szerint az új időszakban is megmarad a SAPS rendszer és a termeléshez kötött támogatások nyújtására is lehetőség lesz. További egyeztetésekre van szükség az új támogatás elosztási modell tekintetében annak érdekében, hogy a magyar gazdák számára a gyakorlatban végrehajtható, egyúttal könnyen értelmezhető rendszer jöjjön létre – hangsúlyozta a tárcavezető.

A tanácsülésen döntés született arról is, hogy 2020-ban felülvizsgálják az élelmiszerek származásjelölését szabályozó előírásokat is. Ezen belül különösen fontos a méhészeti termékek származásjelölésének újraszabályozása, ahogyan azt Magyarország a Mezőgazdasági és Halászati Tanács novemberi ülésén is kérelmezte.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Bonyolultabbá válhatnak az uniós agrárkifizetések végrehajtási szabályai

2018. október 12. 05:58

Az új agrártámogatási rendszerben a kiemelt célok közé tartozik a versenyképesség növelése, a klímaváltozás elleni fellépés, a környezetvédelem, a modernizáció, az élelmiszer- és egészségvédelem, a biodiverzitás megőrzése.

Fontos az agrárvállalkozások versenyképességének erősítésére

2019. december 1. 11:17

A KAP egyszerre szabályoz és egyszerre biztosít forrásokat, valamint egyszerre kell vele a környezeti fenntarthatóság és a gazdasági növekedés céljait segíteni.

A régiónknak közösen kell fellépnie az uniós agrárköltségvetés szinten tartásához

2019. július 6. 11:16

Magyarországnak alapvetően három elvárása van az új közös agrárpolitikával szemben: kellően ambiciózus költségvetés legyen, megfelelő szakpolitikai eszközök és gyakorlatban végrehajtható egyszerű szabályok társuljanak hozzá.

Nemzetközi szója sajtókonferencia

2018. június 14. 15:58

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.