Agrárközélet

KAP: a gazdák életképessége a tét

NAK

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak kibővített ülésének középpontjában ismét a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) volt. A szervezetek vezetői hangsúlyozták, hogy csak egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező agrárpolitikával biztosítható a termelők gazdasági életképessége.

A szakemberek ragaszkodnak a közvetlen jövedelemtámogatás megőrzéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a gazdálkodók likviditását. A találkozón felmerült az is, hogy néhány nagyobb áruházlánc piacellenes magatartást folytatva kizárja az értékesítésből azon tojástermeléssel foglalkozó cégeket, amelyek ketreces tartást folytatnak. Ezzel kapcsolatban a V4 agrárkamarái javasolják, hogy a tojótyúkok tartástechnológiáját, és ezzel a gazdák megélhetését és a kereskedelmi gyakorlatot nagyban befolyásoló döntés kizárólag komoly hatástanulmány után születhessen meg.

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak kibővített ülését rendezték meg 2018. március 1-2. között a szlovákiai Pozsonyban. A találkozón részt vettek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR), a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara (SPPK), az Észt Agrár- és Kereskedelmi Kamara (EPKK), a Litván Köztársaság Agrárkamarája (ZUR), a Horvát Agrárkamara (HPK), a Romániai Mezőgazdasági Termelők Szövetségének Ligája, valamint a Bulgáriai Gabonatermesztők Szövetségének képviselői.

A résztvevők az Európai Unió 2020 utáni közös agrárpolitikájáról (KAP) tartott konferencia keretében ismertették országuk álláspontját, majd az ülést követően egy közös nyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban hangsúlyozták egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező 2020 utáni KAP szükségességét. Ez a feltétele annak, hogy a biztosított legyen a termelők gazdasági életképessége, valamint, hogy a gazdálkodók teljesíteni tudják a fenntarthatósággal összefüggő gazdasági, környezeti és társadalmi követelményeket. A szakemberek ragaszkodnak a közvetlen jövedelemtámogatás megőrzéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a gazdálkodók likviditását. A kibővített ülés résztvevői leszögezték, hogy a közös pénzügyi források nem helyettesíthetők nemzeti társfinanszírozással.

Egyetértés mutatkozott abban is, hogy a közvetlen kifizetések új teljesítési modellje pénzügyi kockázatot eredményezhet abban az esetben, ha az Európai Bizottság az egyes országok stratégiai terveit későn hagyja jóvá. Ennek megfelelően a képviselők hangsúlyozták, hogy ebben az esetben a tagállamoknak jogi garanciára van szükségük a közvetlen támogatások folyamatos kifizetéséhez. A termeléshez kötött támogatások fenntartása és növelése szükséges, ezek alapvető szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban. A rendezvényen elhangzott, hogy a közvetlen kifizetések felső határát illető kérdéseket a tagállamok döntési jogkörébe kell utalni.

A V4 ülésen ismét leszögezték, hogy támogatják egy pénzügyileg erős és változatos második KAP pillért. Ugyanakkor a szakemberek ragaszkodnak a vissza nem térítendő források fenntartásához, amelyek az innovatív technológiák terjedésének kulcsfontosságú mozgatórugói. A visszatérítendő támogatás és az egyéb pénzügyi eszközök csak kiegészítő jelleggel alkalmazhatók, és meg kell határozni a nemzeti finanszírozás maximális összegét – tették hozzá.

A kibővített V4 ülésen megvitatták az Európai Bizottság által az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottsága részére előterjesztett, „Az élelmezés és a gazdálkodás jövője” című, 2017. november végén közzétett közleményt. Ezzel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy az élelmiszeriparnak csak marginális szerepe van a dokumentumban, holott a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kölcsönösen összefüggenek, és nem létezhetnek egymás nélkül. A kamarák ennek megfelelően kérik a gazdálkodók élelmiszerellátási láncon belüli helyzetének megerősítését.

Néhány nagyobb áruházlánc piacellenes magatartást folytatva kizárja az értékesítésből azon tojástermeléssel foglalkozó cégeket, melyek ketreces tartást folytatnak. Ezzel kapcsolatban a V4 agrárkamarái javasolják, hogy a tojótyúkok tartástechnológiáját, és ezzel a gazdák megélhetését és a kereskedelmi gyakorlatot nagyban befolyásoló döntés kizárólag komoly hatástanulmány után születhessen meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Új, magánerdős országos alelnöke lett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának

2018. december 23. 07:25

Luzsi Józsefet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara erdő- és vadgazdálkodási osztályának eddigi elnökét választották meg a köztestület vidékfejlesztésért felelős országos alelnökének a Gödöllőn tartott országos küldöttgyűlésen.

Sikeresen működik az országos jégkármérséklő rendszer

2018. június 18. 14:22

Összesen 986 talajgenerátor működik, köztük 222 automata berendezés látja el a jégkármérséklés feladatát.

A kamara és az élelmiszer-feldolgozók szakmai egyeztetést kezdeményeznek a népegészségügyi termékadóról

2018. június 19. 09:36

A két szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy nem kérik ki az álláspontjukat egy olyan témában, amely tagjaikat jelentősen érinti.

Közös Agrárpolitika: a jövőről tanácskoztak a közép-kelet-európai agrárszervezetek

2019. december 7. 13:01

Az agrárszervezetek a találkozón a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről tanácskoztak, közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették, hogy összehangolják tevékenységüket a 2020-2027 közötti európai uniós agrárpolitika kereteinek és pénzügyi forrásainak kialakítása során.