Agrárközélet

Kedvelik de félnek is az agrárcégek az exporttól

Agrofórum Online

A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet – derült ki a Budapest Bank kutatásából. A mezőgazdasági termék keresett exportcikk, ám sok agrárvállalkozás gondolja úgy, hogy előállított terméke vagy szolgáltatása alkalmatlan a külpiacra.

A megkérdezett cégek 19 százaléka lépett eddig külpiacokra, és ezek kétharmada már több mint egy évtizede, átlagosan 14 éve exportál. A megkérdezetteknek csak 4 százaléka mondta, hogy exporttevékenységbe fogna a következő három évben, miközben 77 százalékuk elzárkózik ettől. Az exportáló vállalkozások körében – többek mellett – a mezőgazdasági termékek is jellemző külkereskedelmi cikkek. Az exportálók többsége a szomszédos országokban értékesít, az Európai Unió határain túl csak a cégek 10 százaléka merészkedik. A legnépszerűbb célpiacok Ausztria, Románia, Szlovákia és Németország.

A 700 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek körében lényegesen magasabb az exportpiacokra is szállítók aránya az átlagnál (42 százalék), míg a 200 millió forint árbevétel alatti vállalkozásoknak a 17 százaléka végez exporttevékenységet, további 2 százalékuk pedig tervezi a külpiacra lépést.

Az exportálók leggyakrabban a nyereség növelésének szándékával léptek a külpiacra (62 százalék), és sokan vannak azok is, akik leendő külföldi kereskedőpartnerük biztatására kezdtek exporttevékenységbe (39 százalék). A mezőgazdasági cégek a belföldi piac szűkösségét is fontos indokként említették (48 százalék). Az exportálók árbevételének átlagosan 26 százaléka származik külföldi értékesítésből, a nagyobb, 700 millió forint feletti árbevételű cégeknél ez az arány eléri a 44 százalékot. Az elmúlt öt évre visszatekintve az exportáló cégek harmada számolt be arról, hogy nőtt a kivitel volumene, a következő három évben pedig 37 százalékuk tervezi külpiaci tevékenysége bővítését.

A cégek 77 százaléka megelégszik a hazai piac nyújtotta lehetőségekkel. Ennek elsődleges okát többségük (57 százalék) abban látja, hogy a vállalkozásuk által előállított termék vagy szolgáltatás nem alkalmas exportra. Míg a mezőgazdasági cégek számára ez szinte egyáltalán nem okoz problémát (5 százalék), addig a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok 70 százaléka gondolja, hogy nem lenne versenyképes külföldön. A második leggyakrabban említett indok (27 százalék), hogy túl kicsinek gondolják a céget, ami elsősorban az agrárvállalkozások és a kereskedőcégek számára jelent gondot (39 illetve 43 százalék).

Bár az exportpiacokon tapasztalattal még nem rendelkező vállalati vezetők kétharmada mondta, hogy akkor sem szeretne külföldre terjeszkedni, ha a jelenlegi gátló tényezőket sikerülne leküzdenie, elképzelhető, hogy az élesedő verseny lépéskényszerbe hozza a magyar cégeket: a külföldi konkurencia megjelenése a megkérdezettek 56 százaléka szerint potenciális veszélyt jelent a magyar piacon, a már exportálók körében pedig 80 százalék gondolja ezt.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a Gfk végezte 2017 május-júniusában, a legfeljebb 10 milliárd forintos árbevétellel rendelkező, magyar tulajdonú társas vállalkozások körében. A számítógéppel támogatott telefonos kérdőíves megkérdezésben 500 cég vett részt.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Okosfalvak: így tennék élhetőbbé a magyar vidéket (1. rész)

2018. október 11. 08:28

Szélessávú internet, digitális megoldások, tudatos vidéképítés az Európai Unió célja a magyar kistelepüléseken is.

Tájépítész szemmel a Felvidéken – hogyan látjuk a tájat?

2019. december 5. 04:36

A következőkben egy rövid kitekintést kaphat az Olvasó a felvidéki tájról – tájépítész szemmel.

Termékgyártási Kiválósági Díjakat nyert a Corteva Agriscience

2020. szeptember 19. 04:36

A Corteva Agriscience több kategóriában is elnyerte a 2020. évi Termékgyártási Kiválósági Díjat. A díjak az irányítás, a fenntarthatóság, a gyártási ellátási lánc és az operatív működés kiválóságának elismerésére szolgálnak.

GMO-mentes Magyarországért Egyesület: már az Erste Bank is a pártoló tagok sorában

2019. december 10. 05:43

Az Erste Bank értékrendjébe, az általa immár 200 éve képviselt elvek közé a GMO-mentes Magyarországért Egyesület célkitűzései pontosan illeszkednek.