Agrárközélet

Készítse fel nyaralóját az őszre

Stihl

Elkezdődött az iskolaév, amit a diákok izgatottan, ám a szünettől való búcsú miatt vegyes érzelmekkel vártak. Augusztus végére már mindenki hazaért a pihenésből, a nyaralókat pedig a következő szezon kezdetéig csak elvétve látogatják tulajdonosaik, de ne feledjük, hogy egy kerttel mindig van tennivaló.

A levelek lassan elkezdik átváltani zöld színüket a sárga és a narancssárga ezernyi árnyalatára, de szerencsére az előrejelzés még hosszú, kellemes indián nyarat jósol. Az őszi szeszélyes időjárás azonban bármikor tetemes csapadékot hozhat. A kertekben a nyár végeztével sem áll meg az élet, így a nyaralótulajdonosoknak, ha ugyan ritkábban is, de időnként érdemes kijárniuk ránézni a ház és a kert állapotára. Könnyen előfordulhat, hogy ilyenkor térdig érő fű és néhol egy-egy kibukkanó gaz fogad minket, amit egy STIHL akkumulátoros fűnyíróval könnyedén és halkan lenyírhatunk anélkül, hogy felzavarnánk a szomszédokat. Fordítsunk különös figyelmet az olyan gyomnövényekre, mint a parlagfű, ami augusztus végén, szeptember elején éri el virágzása tetőfokát. Amellett, hogy súlyos allergiás tüneteket okoz az erre érzékenyeknek, még magas pénzbüntetésben is lehet részünk, ha nem gondoskodunk a kertünkben növő parlagfű eltávolításáról.

Utoljára november végén kell füvet nyírnunk, de ügyeljünk, hogy ne vágjuk 5 cm-nél rövidebbre, mert a hosszabb pázsit jobban tudja hasznosítani a napfényt. A hideg időszak előtt készítsük fel a gyepünket, hogy könnyebben megbirkózzon az időjárás-változással járó viszontagságokkal. Az egyre nagyobb mértékben lehulló faleveleket időnkét STIHL akkumulátoros lombfúvóval távolítsuk el a gyepről, hogy azok ne vegyék el a napfényt a füvünktől és elkerüljük a barnás sárgás foltok kialakulását, valamint a mohásodást. Plusz kényeztetésként trágyázzuk a pázsitot őszi gyeptrágyával, amelynek jellemzően alacsonyabb a nitrogén- és magasabb a káliumtartalma. Ezzel megerősíthetjük a füvet és megtarthatjuk az ellenállóképességét a fagyokkal szemben. Az ágyásokat, a rózsákat és a fagyérzékeny növényeket rőzsével és levelekkel takarjuk, vagy csomagoljuk buborékfóliába, ezzel segítve őket, hogy a tavaszt épen és egészségesen kezdjék. A nyári virághagymákat ássuk ki, és helyezzük jól szellőző pincébe, hogy ha itt az ideje, újra kiültethessük őket a kertbe, a cserepes növényeket pedig zárt, védett helyre tegyük. Amikor a cserjék sárgulni kezdenek és lehajlanak az ágaik, vagy öregedésnek indulnak, metsszük őket a méretük negyedére, ugyanis ilyenkor visszaszívják nedveiket a gyökereikbe, de ha ezt nem tesszük meg, akkor elhalhatnak. A sövényeket utoljára ősszel vágjuk vissza, hogy megelőzzük a korhadást és a nedvesség felgyülemlését. A könnyebb munka érdekében használjuk a STIHL akkumulátoros sövénynyíróját, amivel időt és energiát spórolhatunk.

Egy gondozott nyaraló fenntartása, bár rengeteg munkával jár, de annál több boldogságot nyújt azzal, hogy itt bármikor kipihenhetjük a fárasztó munkanapokat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Milyen fenyőt válasszak az ünnepekre?

2019. december 9. 12:32

Akkor érdemes a földlabdás fenyőfa mellett dönteni, ha a későbbiekben lesz helye a fának a kertben, vagy valakinek oda tudjuk ajándékozni.

Besenyei Péter akkumulátoros kerti gépei és legújabb elektromos kisrepülőgépe

2019. június 12. 11:05

A STIHL akkumulátoros kerti gépei nagyon kényelmes munkavégzést biztosítanak, gyorsak, erősek és azonnal használatra készek.

Kertápolási tippek szakértőktől

2020. június 16. 12:52

A kertészkedés szerelmeseinek most jó hírünk van. Hasznos szakértői tippekkel bővíthetik tudásukat, akár autóban ülnek, sütnek-főznek, vagy éppen kertet rendeznek, ugyanis a STIHL kertápolási Podcast csatornát indít. A kéthetente új témákkal jelentkező KertÉRTŐK műsorban kivesézik a hobbi kertészek számára leghasznosabb kertápolási témákat.

Hogyan hasznosítható a zöldhulladék? - A STIHL tudja a választ!

2020. szeptember 18. 04:36

Az Országgyűlés júniusban döntött úgy, hogy betiltják a kerti hulladék égetését, melytől a levegő minőségének jelentős javulását várják.