Agrárközélet

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

FM

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.

Hatalmas volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt – jelentette be sajtótájékoztatóján V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, amikor kihirdette a Zártkerti Program nyertes pályázatait.

Az idén első alkalommal hirdette meg önálló programként a Földművelésügyi Minisztérium a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célzó pályázatát. A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.

A pályázatok szakmai bírálatát végző Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft-hez (HOI NKft.) a megadott határidőig 688 támogatási kérelem érkezett be postai úton, ebben az önkormányzatok több mint 6,5 milliárd forint támogatási összeget jelöltek meg. A formai ellenőrzést és hiánypótlást követően végül 495 pályázatot fogadtak be és értékeltek a szakemberek.

A Földművelésügyi Minisztérium döntése alapján az idén 198 nyertes önkormányzat tudja megvalósítani fejlesztési terveit. A közel három és félszeres túligénylés is azt mutatja, hogy országos szinten óriási igény mutatkozik a zártkerti területek rendbetételére, a mezőgazdasági hasznosítást segítő, infrastrukturális háttér megteremtésére – foglalta össze V. Németh Zsolt.

A benyújtott pályázatok közül Zala megyéből érkezett a legnagyobb igény, 121 pályázat, összesen 1,1 milliárd forintot meghaladó összeggel. Utána következett Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megye, mindkettőből több mint 70 pályázat érkezett.

A döntést követően a nyertes önkormányzatokkal – az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva – a minisztérium támogatási szerződést köt, a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget csak ezután kaphatják meg.

A nyertesek listája, valamint a tartalék lista hamarosan elérhető lesz az FM honlapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.

2020 után is nehéz lesz, a változások folyamatban vannak

2020. február 18. 11:36

Több az adminisztrációs teher, változnak az adózási szabályok és most már biztos, hogy a KAP is változni fog a jövőben.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

Felértékelődik az erdők szerepe - februártól helyettes államtitkár felel az erdőkért

2020. február 10. 14:49

A jövőben kiemelt szerepet kapnak az Agrárminisztériumnál az olyan stratégiai jelentőségű ügyek, mint az öntözésfejlesztés vagy az erdőgazdálkodás.