Agrárközélet

Kínára koncentrál a húshelyettesítőket gyártó Beyond Meat

Agrofórum Online

Megtetszett a Beyond Meatnek Kína. A vegán húsutánzatokat gyártó és értékesítő amerikai vállalat az Alibabával kötött partnerséget.

Az együttműködés keretében a sanghaji Freshippo üzletek polcain jelennek meg a brand termékei szombattól. A Beyond Meat először áprilisban tesztelte a kínai piacot, miután a Starbucks-szal kötött megállapodás keretében a kávézólánc kínai üzleteiben lehetett beszerezni vegán szendvicseket – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.. A hír hatására a Beyond Meat részvények árfolyama 1,8 százalékot emelkedett.

Kép: beyondmeat.com

A Beyond Meat elsődleges terméke a hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsa. Növényi alapú kolbászt, marhahús és csirkehús helyettesítőket is készítenek. A termékek elsősorban sárgaborsó alapú fehérjéből készülnek és tavaly még rendkívüli népszerűségnek örvendtek a vegán fogyasztók körében. A Beyond Meatben egyébként Leonardo di Caprio, színész és Bill Gates, Microsoft-alapító is tulajdonos.

A cég utolsó negyedéve egyébként egész jól sikerült, amit részben azzal indokolt a vállalat, hogy a szupermarketekben és az élelmiszerboltokban egyre nagyobb az igény a növényi alapú húshelyettesítő termékek iránt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A szójabab piacán elindult a korrekció

2019. december 20. 05:37

Az öthetes csúcs után fordult vissza a szójabab árjegyzése és az eladók kerültek fölénybe a parketten.

A vidék újjáélesztése elképzelhetetlen digitalizáció nélkül

2019. május 24. 10:35

Az agrártárca kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárpálya vonzóvá tételével, új, digitális tudás, készségek, szemlélet elősegítésével támogassa a gazdálkodást választó vidéki fiatalokat.

Hathetes csúcson ünnepel a szójabab

2019. december 26. 05:38

Mindhárom fő gabonafajta drágult a 24-i rövid kereskedési napon a chicagoi árutőzsdén.

A Tokaji is bekerült az EU Kínával kötött földrajzi árujelzők oltalmáról szóló megállapodásban

2019. november 6. 15:47

Az EU részéről a teljes elfogadáshoz az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának jóváhagyására van még szükség.