Agrárközélet

Kistermelői útmutató készült a jó higiéniai gyakorlathoz

Agrofórum Online

Ingyenesen elérhető a Földművelésügyi Minisztérium (FM) honlapján a kistermelői élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlatát összefoglaló útmutató.

A kifejezetten élelmiszer-előállító kistermelőknek szánt dokumentum segíti az élelmiszer-vállalkozásokat a rájuk vonatkozó jogszabályok értelmezésében, továbbá irányt mutat az általuk végezhető tevékenységek, a tőlük elvárt igazolások, nyilvántartások és jelölések rendszerében.

A kistermelők számára kulcsfontosságú dokumentumok összeállításában – az FM és a NÉBIH munkatársai mellett – a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, majd 2014-től a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete vett részt.

A jó higiéniai gyakorlat útmutatók célja általánosságban a kockázatokkal arányos, megvalósítható intézkedések összegyűjtése az ésszerűség és az ipari gyakorlat alapján. Az útmutatók segítik az élelmiszer-vállalkozásokat a rendeletek értelmezésében, a konkrét tevékenységükre vonatkozó szabályzatok kidolgozásában, valamint vitás esetekben vonatkoztatási alapul is szolgálnak.

Az élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlat útmutató kifejezetten a kistermelői élelmiszer-előállítók számára készült. Az iránymutató dokumentum részletesen ismerteti, hogy milyen tevékenységeket folytathatnak a kistermelők, milyen igazolásokkal kell rendelkezniük, továbbá milyen nyilvántartásokat kell vezetniük.

Az élelmiszer-előállítók és -értékesítők számára készült specifikus útmutató kitér a kötelező és önkéntes jelölési szabályokra is. A higiéniai követelmények általános ismertetésén túl, a hozzátartozó mellékletek segítségével, termékcsoportonként elkülönítve veszi számba az egyes termékkörök előállítására és értékesítésére vonatkozó gyakorlati útmutatásokat. Az útmutatóhoz csatolt nyilvántartás-, adatlap- és címkeminták a jogszabályi előírások megfelelő alkalmazását segítik.

Az ingyenes útmutató letölthető ide kattintva.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Eldőlt: egészségesebbek lesznek az ételek

2019. január 28. 05:37

Átlagosan 10 százalékkal csökkenti termékei cukor-, zsír- és sótartalmát 2020-ra mintegy 400 cég Spanyolországban. Ezt a kötelezettséget vállaló cégek között olyan nemzetközi márkák is megtalálhatók, mint a Coca Cola, a Lidl vagy a McDonald's.

Megjelent az Európai Bizottság rendelete az élelmiszerek növényvédőszer-maradékainak ellenőrzéséről

2018. április 13. 11:24

A növényvédő szerek használata bármely hároméves időszak alatt jelentősen változik, ezért a fogyasztók expozíciójának és az uniós jog alkalmazásának értékelése céljából jelenlétüket ezekben az élelmiszerekben hároméves ciklusokban ellenőrizni kell.

Idén először júniusban nőttek a világpiaci élelmiszerárak

2020. július 6. 09:34

Júniusban különösen a pálmaolaj jelentős drágulására a növényi olajok árindexe 11,3 százalékkal nőtt, a cukor árindexe 10,6 százalékkal, a tejtermékeké pedig 4 százalékkal emelkedett.

Dinamikusan növekedett a Cargill Brazíliában

2020. május 4. 16:47

A COVID-19 világjárvány okozta hatás, amely látványosan csökkentette az élelmiszerigényt és akadályozta a gazdasági növekedést világszerte, még fontosabbá tette a Cargill brazil jelenlétét.