Agrárközélet

Komoly vita várható a földforgalmi törvény uniós vizsgálata miatt

Agrofórum Online

Győrffy Balázs: ésszerű és életszerű, hogy a brüsszeli érveket ne egyértelműen befogadó állásponttal fogadja a kormány

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke komoly vitát vár a földforgalmi törvény uniós vizsgálatának megállapításiról, Győrffy Balázs egy budapesti konferencián leszögezte, hogy a kamara fellép a magyar szabályozás védelmében.

Véleménye szerint ésszerű és életszerű, hogy a brüsszeli érveket ne egyértelműen befogadó állásponttal fogadja a kormány, hanem megpróbálják a magyar nemzeti érdekeket érvényesíteni. „Itt komoly vita várható, a jogászokra nagy szerep hárul” – fogalmazott. A kamara, mint köztestület, ha kell, nemzetközi vagy hazai szinten is fellép a földtörvény védelmében – jelezte. A hatályos jogszabály ugyanakkor némi módosításra szorul majd akkor is, ha az Európai Unió egyetlen ponton sem kötelezi Magyarországot a változtatásra – mondta Győrffy Balázs. Reményét fejezte ki, hogy a harc sikeres lesz, és a végeredménye mindenkit megnyugvással tölt el. Kitért arra, hogy tervben volt a kétharmados hozzájárulást igénylő jogszabály finomhangolása a mindennapi gyakorlat és észrevételek alapján. Szavai szerint az Európai Bizottság részéről érkezett megkeresés és a kötelezettségszegési eljárás előszobájában való ücsörgés arra késztette a kormányzatot, hogy ne nyúljon még a törvényhez, és várják meg a brüsszeli észrevételeket. Ezt követően lehet majd a változtatási szükségszerűségeket és az uniós kötelezettségeket „egy kalapban” átvezetni a jogszabályon – mondta.

Győrffy Balázs kiemelte: a termőföld mint természeti erőforrás a teljes nemzeti vagyon egynegyede, más vagyonnal ellentétben nem lehet gyarapítani, a szabályozása stratégiai kérdés. Emlékeztetett, hogy a tavaly április végén lejárt moratórium és az ehhez kapcsolódó jogalkotási kényszer nagy vihart keltett. Szavai szerint a 2014 május elsejével hatályba lépett jogszabály célja volt, hogy a helyben élők és valóban mezőgazdasággal foglakozók kapjanak lehetőséget a termőföld birtoklására és használatára. A szabályozással a fő motiváció a belföldi és külföldi spekuláció elleni fellépés volt, a hatályos törvény csak belföldi magánszemély számára biztosít földvásárlási lehetőséget, a földvásárlásra jogosultak köre érdemben szűkült a korábbi szabályozáshoz képest – mondta. Közölte, hogy a törvény fontos eleme a helyi földbizottságok megalakulása. Mivel azonban ezek nem alakultak meg, a NAK megyei igazgatóságai hagyják jóvá az adásvételeket a jogszabály előírásai alapján, ezek heti rendszerességgel üléseznek. A kamara igazgatóságai a települési agrárgazdasági bizottság véleményének figyelembevételével döntenek.

Győrffy Balázs elmondta: eddig 32 ezer adásvételi szerződés érkezett a NAK-hoz, a feladatot sikerrel ellátták, az adásvételek ideje nem hosszabbodott meg, minden esetben határidőn belül döntöttek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) A birtokpolitikai mozgástérrel kapcsolatos bizonytalanságok hatásai az Európai Unió új tagállamainak szabályozására címmel rendezett tanácskozásán Szilágyi Ákos, a Miskolci Egyetem docense rámutatott: 2014 május elsejétől, a moratórium lejártával ki kellett alakítani az uniós jogrendnek megfelelő szabályozást. A legfontosabb jogi kereteket az unió elsődleges jogforrásai adják, ezek közül kiemelte a diszkrimináció tilalmát, a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát előíró irányelveket, ezeknek a tagállamoknak meg kell felelni. A tagállamok szabályozása sokféle, a jelenlegi magyar szabályozás alapvetően a mezőgazdasági földre koncentrál, a mezőgazdasági üzem kategória kidolgozása várat magára. A törvény a tulajdon használati kérdéseket rendezte, az öröklési kérdések nincsenek szabályozva – mondta.

Kurucz Mihály, az ELTE docense kitért arra, hogy Magyarország az EU tagjaként köteles betartani az uniós jogot, ennek megfelelően kell a saját belső szabályozását átalakítani. Ha ezt nem teszi, akkor a bizottság fellép a szerződésszegő állammal szemben, továbbá az állampolgárok is felvethetik az uniós jog sérelmét.

Korom Ágoston, az NKE tanársegédje szerint az európai birtokpolitika legnagyobb problémája az, hogy régebben csak a tőke szabad mozgásának kritériumait kellett alkalmazni, jelenleg viszont az összes gazdasági alapszabadság kritériumának kell megfelelni. Ez a tagállam szabályozási képességének drasztikus csökkenéséhez vezethet – fejtette ki. Az a baj, hogy nem tőke a föld – fogalmazott. Az európai gazdasági alkotmányosság az európai jogban elsőbbséget élvez a többi szerződéses rendelkezéssel szemben – mondta.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Akár egy nap alatt felpörgethetik fejlesztéseiket az agrár-startupok

2019. augusztus 23. 03:44

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal 2019. szeptember 22-ig várja azoknak a startupoknak a jelentkezését, akik rapid tanácsadással egy nap alatt akár tucatnyi agrár-, üzletfejlesztési vagy befektetési szakember bevonásával állítanák növekedési pályára vállalkozásukat.

NAK TechLab inkubációs program - támogató környezet startup vállalkozásoknak

2019. december 6. 10:39

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését.

Június végéig elérhető a villamosenergia-beszerzési igényfelmérés

2018. június 12. 14:24

Június 12-től június 30-ig lesz elérhető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) portálján a köztestület tagjai számára a 2019. évi villamosenergia-felhasználásra vonatkozó tendert megelőző igényfelmérés.

Tájékoztató fórumokat tart a kamara az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 12:46

A NAK szeptember folyamán soron kívüli tájékoztató rendezvényt tart az afrikai sertéspestis kapcsán az állattartók részére Miskolcon, illetve Nádudvaron.