Agrárközélet

Környezetkímélő növényvédőszerekről tartottak konferenciát

Debreceni Egyetem

A méhek védelméről, környezetkímélő növényvédőszerekről, továbbá új kórokozókról és kártevőkről is tanácskoztak 7 ország szakemberei a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A konferenciát idén 23. alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem agrárkarának Növényvédelmi Intézete.

Karunkon az élelmiszerbiztonság mellett a növényorvosi területen tanul a legtöbb hallgató, ami összhangban van azzal a tendenciával, hogy napjainkban a termelés mellett az élelmiszerek biztonsága, védelme is egyre nagyobb hangsúlyt kap – emelte ki köszöntőjében Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja a DAB székházban tartott szimpózium megnyitóján.

A hallgatók mellett hazai és külföldi kutatók, valamint gyakorló növényorvosok vették sorra a növényvédelem aktuális jelenségeit a 23. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. Áttekintették többek között az élet fennmaradása szempontjából kulcsszerepet betöltő méhek védelmének lehetőségeit, hogyan lehet mérni és csökkenteni a veszélyeket, melyeket a növényvédőszerek jelentenek rájuk.

Hallhattak emellett a gombák szerepéről is az emberiség fennmaradásában, valamint új kórokozók és kártevők megjelenéséről, terjedéséről, illetve korszerű, környezetkímélő növényvédőszereket ismerhettek meg. Szerepelt még a témák között a növények betegségekkel szembeni ellenállósága, valamint a növényi kivonatok védelmi célú felhasználása.

– Ha növényorvoslásról beszélünk, azon nem csak növényvédőszer-alkalmazást értünk, hanem például biológiai organizmusokat, biológiához igazodó eljárásokat is. Az élelmiszerbiztonság terén egyre nagyobb a felelősségünk, szeretnénk, ha mindenki biztonságos élelmiszereket fogyaszthatna. Jó úton haladunk, hogy tevékenységünk megítélésében felzárkózzunk a humán- és az állatorvoslás mellé – emelte ki Kövics György, a MÉK Növényvédelmi Intézetének egyetemi tanára.

A 23. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum szerdai nyitónapján a hagyományoknak megfelelően átadták a „Gulyás Antal emlékérem a növényvédelemért”-díjat. Az elismerést idén Kiss László növényorvosnak, a Hajdú-Bihar Megyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnökének ítélték oda.

A kamara Hajdú-Bihar megyei Területi Szervezetének „Kiváló Növényorvos” kitüntetését ezúttal Kollár Miklós növényorvos, valamint Ozsváth István tormatermesztő, búzafűtermelő vehette át.

A konferenciára Egyiptomból, Indiából, Németországból, Szlovákiából, Erdélyből és Kárpátaljáról is érkeztek kutatók, akik a hazai kollégákkal együtt szekcióüléseken ismertették szakterületük újdonságait. A debreceni Növényvédelmi Intézet hagyományos éves rendezvénye csütörtökön szakmai kirándulással zárul.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megkezdődött az őszi káposztarepce vetése - gyülekeznek a kártevők

2019. szeptember 2. 10:26

A repce vetésével párhuzamosan az eddig gondozatlan árvakeléseken, illetve a most virágzó, zöldítési céllal elvetett mustár, olajretek állományokon tömegesen gyülekeznek és táplálkoznak a repce rágókártevői.

Szakmázzunk a Bayer-rel! - A repce keléséhez kedvező időjárás a kártevőknek is kedvez

2019. november 4. 10:23

A kelő és a fiatal repceállományoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a kártevők elleni védelemre.

Kutatás és fejlesztés a jövő biológiai növényvédelméért

2018. május 15. 08:23

A mediterrán országokban mára a hajtatott paprikában 100 %-os a biológiai növényvédelem aránya, paradicsomban is már 70 %. Vajon mi lehet a biológiai növényvédelem sikerének titka?

AKG: Módosult a 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája

2018. április 8. 20:49

Módosult az akg-kifizetés során 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája.