Agrárközélet

Közös Agrárpolitika: a jövőről tanácskoztak a közép-kelet-európai agrárszervezetek

MTI

A Három Tenger Régió agrárszervezetei Litvánia fővárosában, Vilniusban tartották soron következő ülésüket, amelyen az európai uniós agrárpolitika jövőjéről folytattak megbeszéléseket - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.

Kitértek arra: a cseh, észt, lengyel, litván, magyar és szlovák agrárkamarák, a Bolgár Nemzeti Gabonatermelők Szövetsége, a lettországi mezőgazdasági szervezetek, valamint az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának (DG-AGRI) képviselői december 5-6-án Vilniusban tanácskoztak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát Losó József, a köztestület Élelmiszer-feldolgozási osztályának elnöke képviselte. Az eseményen részt vett Andrius Palionis, litván mezőgazdasági miniszter is.

Az agrárszervezetek a találkozón a közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről tanácskoztak, közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették, hogy összehangolják tevékenységüket a 2020-2027 közötti európai uniós agrárpolitika kereteinek és pénzügyi forrásainak kialakítása során.

A résztvevők hangsúlyozták, hogy a 2020 utáni KAP egyik fő prioritása a fiatal gazdák támogatása kell, hogy legyen, ennek érdekében további lépésekre van szükség az agráriumba újonnan belépők segítésére. Felhívták a figyelmet arra is, hogy támogatni kell a mezőgazdaság szereplői közötti együttműködést, ennek előmozdítására beruházásösztönző intézkedéseket szorgalmaznak a KAP keretei között – olvasható a NAK közleményében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hibaüzenetet kaphatnak a NAV-tól az őstermelők

2018. április 13. 09:26

az őstermelők érvényes őstermelői igazolványuk ellenére sem tudják benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendszeresített 1858 számú bevallást.

Együttműködik az agrárium fejlesztésében az MFB és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2019. február 28. 12:03

A két intézmény olyan finanszírozási termékek és szolgáltatások kidolgozását tűzte ki célul, melyek hatékonyan segíthetik az agráriumban tevékenykedő magyar kis- és középvállalkozásokat a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú területek fejlesztésében.

Az élelmiszeripar fejlődésének kiemelt területei: minőség, élelmiszer-biztonság, nyomonkövethetőség

2019. január 23. 10:58

A fogyasztói megítélés helyreállításakor a feldolgozókon kívül a termékpálya egyéb szereplőire is ki kell terjeszteni a folyamatban megvalósuló törekvéseket, hiszen a legfontosabb, hogy megfelelő minőségű és élelmiszer-biztonsági szempontból kockázatmentes élelmiszer kerüljön a kosárba.

Március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat

2020. január 16. 14:46

Amennyiben a megadott határidőn belül váltják ki a betétlapot, úgy az igazolvány érvényessége 2020. január 1-jéig visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.