Agrárközélet

Kukoricamalom épül Karcagon

MTI

Kukoricamalmot épít Karcagon, a volt rizshántoló területén a Jász-föld Zrt. 1,5 milliárd forintos beruházással - közölte kedden a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki az 500 millió forintos uniós támogatást elnyert, napi 120 tonna kapacitású malomépítés keddi bejárása után úgy fogalmazott: a malom indulását követően 25 új munkahely jön létre, összességében pedig a termelést kiszolgálókkal együtt 50 munkahely létesül, amely Karcagot és környékét erősíti.

A malom építése a kukoricatermelésben is többletfoglalkoztatást jelent, fontos a gazdáknak, akik helyben tudják majd értékesíteni terméküket, megtakarítva a szállítási költségeket – közölte Fazekas Sándor. A közlemény idézi Kovács Sándort, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltet, aki jelezte: a kormány elképzeléseivel összhangban, a feldolgozott mezőgazdasági termékek arányát növeli majd a 2019-től üzembe álló, belföldre és külföldre is termelő kukoricamalom. Hozzátette: a malom létesítése hozzájárul a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez, az ország, a megye és legfőképpen a karcagiak gyarapodásához.

A jászladányi székhelyű, gabonatermesztéssel, marha- és sertéstenyésztéssel foglalkozó Jász-föld Mezőgazdasági Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2016-ban 2,7 milliárd forint árbevételt ért el a megelőző évi 2,87 milliárd forint után. Eközben adózott eredménye 302 millió forintról 255 millió forintra csökkent. A cég 2016-ban 118 dolgozót foglalkoztatott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Terményárak: ünnep előtti lassulás eredményezte árcsökkenés

2019. április 23. 10:38

A nemzetközi piacokon is jellemző helyzet már itthon is jelentkezett: az ó-termésű készletekre kínált vevői árak csökkentek az elmúlt hetekben, már amennyiben egyáltalán van gyors szállításra vevő.

Vetik a kukoricát Zalában - eső kellene

2018. április 25. 10:51

A napraforgónak több mint felét, a kukoricának pedig csaknem egyharmadát elvetették Zala megyében - közölte a NAK megyei elnöke az MTI-vel.

Kukoricavetés a szárazságban - Precíziós gazdálkodás és víztakarékosság a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél

2019. május 8. 12:06

Berettyóújfalu határában is nagy erőkkel dolgoztak a mezőgazdasági gépek április végén, hiszen a Balogh-Farm Tépe Kft. területein is megkezdődött a kukorica vetése.

Növénytermesztés Képgaléria Videó

Két hónapos mélypont után drágul a szójabab

2020. február 4. 06:35

Hétfőn 0,1 százalékos pluszban állt a szójabab, a tonnánkénti mennyiségnek megfelelő ár 321 dollárig emelkedett, de előtte a 322,2 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet.