Agrárközélet

A legnagyobb esély: szövetkezniük kell a magyar méhészeknek

MTI / AM

A szövetkezeti formában megvalósuló együttműködés előnyeit, lehetőségeit méltatta Nagy István agrárminiszter a Méhészeti Szövetkezet alakuló ülésén vasárnap, Domonyvölgyben.

Magyarországon 1 200 000 méhcsalád van és 20 000 méhész tevékenykedik, akik a szövetkezeti együttműködéssel nagyobb mennyiséggel tudnak megjelenni a piacon, és magasabb árat alkudhatnak ki – mondta Nagy István.

Szavai szerint Magyarország a mostanihoz hasonló összefogással piacbefolyásoló tényező is lehet a mézpiacon, hiszen az itteni méhészek állítják elő a világ akácméztermelésének 80 százalékát. „A kérdés az, hogy össze tudunk-e fogni 20 ezren” – fűzte hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Nagy István hangsúlyozta, a  problémákra csak az összefogás,  az egységes értékesítés és egységes beszerzés jelenthet megoldást. Kitért arra is, hogy kampányokkal már az óvodás kortól ösztönözni kell a méz fogyasztását, és el kell érni az egy főre jutó két kilogrammos éves mézfogyasztást. A magyar méz kiváló, GMO és antibiotikum mentes termék – hangsúlyozta.

Az idei méhpusztulásokról az MTI kérdésére elmondta, zajlik a mintagyűjtés és folytatódnak a laboratóriumi vizsgálatok, de még a kiváltó okot nem sikerült megtalálni. A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám ezt  a vegyszert már 10 éve használja a mezőgazdaság, de eddig soha sem okozott problémát, ezért több lehetséges okot is vizsgálnak, mert feltételezhetően több tényező együttesen vezethetett a méhpusztuláshoz. 2018-ban, az új vetési időszakra, ilyen vegyszerek használatára egyetlen engedélyt sem adott ki már a minisztérium.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A hónap végén tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament

2018. február 12. 09:46

Az európai méztermelés mintegy 260 ezer tonna, míg a magyar 25-30 ezer tonna között mozog évente.

Veszélyt jelent a méhekre a neonikotinoid hatóanyagcsoportú rovarirtó

2018. március 6. 14:08

2013-tól hazánkban is tilos a neonikotinoid hatóanyagokkal csávázott vetőmagok forgalmazása és felhasználása

25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek 2020-tól

2019. november 25. 09:02

A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek - mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap Gödöllőn.

Személyijövedelemadó-mentes lesz a méhészeti termékek értékesítése

2020. február 20. 15:02

A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte az agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.