Agrárközélet

Lehűlés, szél, eső és hó várható a hétvégén

Agrofórum Online

Erős szélre, csapadékra: esőre és hóra is készülni kell a hétvégén. Kezdetben 10 fok körüli maximumok lesznek, a hét végére viszont lehűlés érkezik, s napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken északkeleten maradhat meg tartósabban a köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet. Másutt kezdetben sok napsütésre lehet számítani, majd északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég. Napközben egyre többfelé várható eső, estétől a Dunántúlon néhol havas eső, hó is lehet. Több helyen megerősödik a szél is, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 4 fok között valószínű, de az Északi-középhegységben mínusz 3 foknál is hidegebb lehet. Napközben többnyire 8-14 fokig, de északon helyenként mindössze 3-6 fokig melegszik fel a levegő.

óPéntekre több megyére figyelmeztetéseket is kiadtak. Budapestre és Pest, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Nógrád megyére a tartós, sűrű köd, míg Somogy és Zala megyére a sok eső veszélye miatt adtak elsőfokú figyelmeztetéseket.

Szombaton napközben az Észak-Dunántúlon már nem, másutt azonban sokfelé várható csapadék: az esőt egyre többfelé váltja havazás, havas eső, de a keleti határvidéken végig eső valószínű. Emellett megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, nappal plusz 2-6 fok között alakul, a Tiszántúlon reggel, délelőtt áll be a maximum.

Vasárnap is megerősödhet a szél, de a Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható csapadék nélkül. Keleten is csökken a felhőzet, és a déli órákra ott is mindenütt megszűnik a havazás. A minimumhőmérséklet mínusz 5 és 0 fok között valószínű, de délnyugaton kissé hidegebb is lehet. A nappali maximumok mínusz 1 és plusz 4 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Szélsőséges időjárás várható tavasszal Európában

2020. március 12. 10:03

Régiónk az előrejelzés szerint a békésebb tájak között lesz tavasszal, és csak alkalomszerűen lehetnek viharok. Ukrajnában azonban a prognózis komoly aszályt jelez, és ha ez bekövetkezik, azt még a gabona világpiaca is megérzi majd.

Mínusz 18,6 fok - Megdőlt az idei téli hidegrekord

2019. január 8. 17:10

Megdőlt az idei téli hidegrekord, kedden mínusz 18 foknál hidegebbet is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Jönnek a fagyok, és havazás is lesz a héten

2018. november 26. 08:29

A hét második felében lehűlésre kell számítani, a leghidegebb órákban mínusz 7 foknál is hidegebb lehet, néhol napközben is mínuszok lesznek.

Osztozunk a kockázatvállalásban - AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2018. november 5. 12:55

Az AgriClime révén a Syngenta 2019-től már nem csupán az Artesian hibridekkel és a technológiai ajánlásokkal járul hozzá az eredményesebb kukorica termesztéshez, de pénz visszafizetési garanciával a termelésbe fektetett kockázatvállalásban is osztozik a termelőkkel.