Agrárközélet

Lendületben a Horvátországba irányuló agrárexport

Agrofórum Online

Horvátország a magyar mezőgazdasági termékek egyik legígéretesebb és leggyorsabban növekvő piaca volt az elmúlt években, főleg amióta az ország 2013-ban csatlakozott az Európai Unióhoz - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

A miniszter, aki részt vett az észak-horvátországi bjelovári nemzetközi mezőgazdasági vásáron és kétoldalú megbeszélést folytatott Tomislav Tolusic mezőgazdasági miniszterrel, kifejtette: Magyarország napraforgómagot, takarmányt, tejet és tejtermékeket, sertéshúst, baromfihús, zöldséget, gyümölcsöt, kukoricát,valamint gabonát is szállít Horvátországba.

„Ez év első öt hónapjában 110 millió euró értékben exportáltunk Horvátországba, ami 22 százalékos növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest” – magyarázta a miniszter, majd hozzátette: 2016-ban a magyar export elérte a 220 millió eurót, az import pedig 87 millió euró volt.

A horvát miniszterrel folytatott megbeszélés kiemelt témája volt az élelmiszerek kettős minőségének problémája – mondta Fazekas Sándor. Horvátország nemrég közzétette a nagy nemzetközi cégek által Nyugat-Európában és Horvátországban forgalmazott termékek összetételét és minőségét vizsgáló kutatási eredményeket, amely szerint a vizsgált termékek több mint felénél találtak különbséget. A magyar miniszter ezért meghívta horvát kollégáját a szeptember 20-iki Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra és Vásárra (OMÉK), amelynek keretében a visegrádi négyek, valamint más kelet- és közép-európai országok részvételével (Szlovénia, Románia és Bulgária) konferenciát tartanak, amelyen a kettős minőségű élelmiszerekkel és a tisztességtelen piaci magatartással is foglalkoznak.

A tárcavezető hozzátette: a közös agrárpolitika megújítás előtt áll az EU-ban, és ezen a területen is szükséges az együttműködés a két ország között a magyar és a horvát gazdák, valamint a fogyasztók érdekében. Mint mondta: az a cél, hogy a vásárlók egészséges és jó minőségű élelmiszerekhez jussanak, és a közös agrárpolitika forrásait ténylegesen a termelők kapják meg, hogy sikeresebben és méltányos áron tudjanak élelmiszert termelni és előállítani.

Fazekas Sándor a bjelovári mezőgazdasági nemzetközi vásárról elmondta: Magyarország az egyik legnagyobb kiállító és a vásár díszvendége. Magyarország és Horvátország stratégiai partnerei egymásnak – hangsúlyozta.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A tájelemekről - nem csak zöldítőknek I. rész

2019. május 21. 08:27

Számos kutatás foglalkozik a mezőgazdasági térségek tájszerkezetének vizsgálatával, az eredmények egybehangzóak: egyértelmű párhuzam vonható a szántóföldek terjeszkedése, illetve a természetközeli felszínborítás és ezzel együtt a biodiverzitás csökkenése között.

Az európai GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét kell növelni

2018. június 20. 13:58

Az agrártárcának hosszabb távon célja, hogy ki lehessen váltani a GMO szója import függőségünket, ehhez a minisztérium támogatja a tudományos kutatásokat, a hagyományos szójafajták nemesítését.

Közös Agrárpolitika: mennyi támogatás jut 2020 után?

2019. május 18. 05:39

Az európai parlamenti (EP) választásokat követő tárgyalások egyik legfontosabb kérdése továbbra is az, hogy az uniós költségvetés mekkora szeletét fordítják agrártámogatásokra a következő időszakban.

Közösen kell fellépni a KAP források megtartásáért

2019. július 24. 08:46

A megfelelő KAP költségvetés mellett legalább olyan lényeges, hogy a források egyszerűbben jussanak a gazdákhoz.