Agrárközélet

Ma van a víz világnapja

NAK

Március 22-e a víz világnapja, amelynek idei mottója: „Védd természetesen!”. Az idei forduló idején járt le a Vízügyi Elnöki Testület mandátuma, a csoport konkrét javaslatokat tett közzé a fenntartható vízgazdálkodásért.

AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapja dátumaként, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet Földünk vízkészleteinek megóvására, amely minden évben más és más nézőpontból közelít a víz alapvető szerepére. A 2018-as víz világnap nemzetközi szlogenje a „Védd természetesen!”. Mára már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés. Árvizek, aszályok, vízszennyezés mind károsítják a növényzetet, talajt, folyókat, tavakat. Ez évben a természet általi megoldásokra fókuszálnak a vízi kihívásokkal kapcsolatos problémák kezelésére, úgymint az új erdők telepítése, a folyók árterekhez történő kapcsolása, a vizes élőhelyek helyreállítása, hiszen ezek tartják egyensúlyban a víz körforgását, javítva az emberiség egészségét és életminőségét.

Éppen a két évvel ezelőtti világnap idején alakult meg az ENSZ és a Világbank Csoport kezdeményezésére Vízügyi Elnöki Testület (VET), a részvételre felkért 11 állam- és kormányfő – köztük Áder János magyar elnök –, valamint egy különleges tanácsadó azt kapta feladatul, hogy nyújtsanak politikai iránymutatást a fenntartható megoldások kijelölésére. A testület kétéves mandátuma most járt le, a megfogalmazott – három témakörbe csoportosított – konkrét javaslatokat és kezdeményezéseket a Köztársasági Elnöki Hivatal tette közzé. A VET minden vezetőt és érdekelt felet arra szólít fel, hogy csatlakozzon a fenntartható vízgazdálkodás megvalósítását célzó munkához.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Vízjárta területek és tájtörténet – a múlt „kék és zöld” lenyomatai történeti térképeken

2019. október 3. 04:37

A vízjárta területek nem csupán „kék” felületek, az erdők, gyepek, cserjések, tehát röviden a zöldfelületek is szervesen kapcsolódnak hozzájuk, szinte elképzelhetetlen a víz „zöld” nélkül.

Pécsről érkezik a gluténérzékenyek "folyékony kenyere"

2019. november 29. 06:38

Két-három év fejlesztés áll a Pécsi Prémium Lager gluténmentes változata mögött, ennyi idő kellett ahhoz, hogy eleget tegyen a rendkívül szigorú ellenőrzési követelményeknek.

A vártnál is nagyobb az illegális vízkivétel Spanyolországban

2020. szeptember 21. 09:32

A szakértők arra számítanak, hogy ennek az értékes erőforrásnak, a víznek a szűkösségével nőhet a vízlopás mértéke, amit egyértelműen az éghajlatváltozás okoz.

Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

2018. december 10. 10:38

Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.