Agrárközélet

Magas az erdőtüzek kockázata

Agrofórum Online

A nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba került és a szeles időjárás miatt  az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.

Az elmúlt évtizedben a hasonló hőhullámok alatt hazánkban  is egyre több 100 hektárnál (1 millió négyzetméternél) nagyobb területet érintő koronatűz keletkezett. Sajnos a magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye.  Mivel a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, mindenhol fontos az elővigyázatosság.

A jelenleg érvényben lévő országos tűzgyújtási tilalom értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon.  Mégsem kell azonban reggeli kávé és meleg étel nélkül maradniuk az erdőben túrázóknak, hiszen – az erdőtörvény alapján – gáz égőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszközt használhatnak, noha ezekkel is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.

A NÉBIH kéri a lakosságot, hogy lehetőleg a tilalommal nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet ebben az időszakban, mert a felszálló izzó zsarátnokokat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket.  Inkább részesítsék előnyben az elektromos grillsütőket, ha ez nem áll módjukban, akkor pedig minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben!

A szabadban dohányzók minden esetben használják a  hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.

Csupán egy másodpercnyi odafigyeléssel több hetes tűzoltást és évtizedes helyreállítást előzhetünk meg.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókról ide kattintva tájékozódhatnak.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Nincs ok pánikra: semmi gond a hazai sertéshússal

2018. május 3. 09:03

A NAK felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése után is biztonságosak a hazánkban előállított húsok és húskészítmények.

Majonéz: egy kis kémia a konyhában

2018. december 22. 04:38

A majonéz olajból, tojásból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig a tojássárgája „kémiájában” rejlik.

Zárt baromfitartást írtak elő a madárinfluenza miatt

2020. január 26. 13:31

Az országos főállatorvos 1/2020-as számú határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A magyar lakosság elismeri a Nébih erőfeszítéseit

2018. június 5. 14:15

A reprezentatív kutatás 25 tagállamban 6200 ember bevonásával arra kereste a választ, hogy a lakosság szerint az országukban működő hatóságok mennyire képesek megvédeni őket az élelmiszerbiztonsági kockázatokkal szemben.