Agrárközélet

Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díjban részesült a Phylazonit

Agrova Kft.

A Phylazonit termékeket forgalmazó Agrova Kft. számára Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át az elismerést.

Fazekas Sándor szerint a jelenben is fontos, hogy a nemzet alapvető céljait illetően meglegyen az összefogás, amely biztosítja a célok elérését, talán ez 1848 egyik legfontosabb öröksége.

Az ünnepségen Fazekas Sándor miniszter állami és miniszteri kitüntetéseket adott át, köztük a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat (MAMD), amely célja azon hazai agrárgazdasági szervezetek országos szintű elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a magas szintű munkavégzésnek, az egyenletesen jó színvonalú termékek előállításának, illetve szolgáltatás nyújtásának. A díj célja továbbá olyan modell kialakítása, bevezetése és hatékony működtetése a díjazott szervezetek által, amely példa értékű és segíti az agrárgazdaság többi szereplőjének folyamatos fejlődését.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy eme rangos díjjal jutalmazták eddigi munkánkat. Szeretnénk köszönetet mondani az Földművelésügyi Minisztériumnak. Számunkra ez az elismerés is megerősíti azt, hogy jó irányba haladunk. A Phylazonit talajbaktérium készítmények gyártása és forgalmazása nekünk nem csak egy egyszerű munka, hanem egy csodálatos eszköz is arra, hogy óvjuk a környezetünket, hozzájáruljunk egy fenntartható mezőgazdasághoz és hosszú távon megőrizzük és javítsuk a táplálék alapjául szolgáló termőföldek állapotát. Termékeink folyamatos fejlesztésével igyekszünk olyan értéket teremteni, amely a gyermekeink, unokáink számára is biztosíthatja az élhetőbb jövőt. Haladunk tovább ezen az úton, hiszen Szívügyünk a termőföld!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A mezőgazdaság a GDP termeléséhez 3,3 százalékkal járult hozzá 2017-ben

2018. május 14. 11:29

2017-ben a mezőgazdasági termelői árak az előzetes adatok szerint 5,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek 3,3, az állatok és állati termékeké 9,3%-kal.

GOSZ: már gondot jelent a belvíz a földeken

2018. március 19. 20:23

Már gondot jelent a szántóföldeken a belvíz, mivel gondoskodni kell annak elvezetéséről - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

GMO-mentes Magyarországért Egyesület: már az Erste Bank is a pártoló tagok sorában

2019. december 10. 05:43

Az Erste Bank értékrendjébe, az általa immár 200 éve képviselt elvek közé a GMO-mentes Magyarországért Egyesület célkitűzései pontosan illeszkednek.

Csökkent a mezőgazdasági halálos munkabalesetek száma

2018. december 4. 12:33

A legtöbb balesetet traktorokkal és egyéb önjáró mezőgazdasági gépekkel okozták az elmúlt években, ezért ezeket az eszközöket kiemelten ellenőrzi a munkavédelmi hatóság.