Agrárközélet

Magyarország támogatja a FAO munkáját

Agrofórum Online

Tíz éves évfordulóját ünnepli Magyarország és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete annak, hogy Budapestre költözhetett a FAO Európai és Közép-Ázsiai regionális hivatala, valamint a Közös Szolgáltató Központ.

Az ünnepi rendezvényt – melynek címe “a FAO 10 éve Magyarországon” – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitóbeszédében elmondta, hogy az elmúlt évtizedben országunk nemzetközi fejlesztési tevékenysége és a szervezet munkája szorosan összefonódott. Azok az értékek, amelyek mentén a FAO végzi a munkáját, fontosak Magyarország számára is, ezért nem véletlen, hogy annyi közös projektet, rendezvényt és egyéb szakmai programot valósítottunk meg közösen – hangsúlyozta az agrártárca vezetője. Magyarország 50 éve, azaz 1967-ben vált a FAO tagjává. Hazánk egyetért a FAO főbb célkitűzéseivel és továbbra is elkötelezett a szervezet munkájának támogatása mellett. A 2007-ben kötött megállapodás keretében, erőforrásaihoz mérten Magyarország igyekszik hozzájárulni a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez – fogalmazott Fazekas Sándor.

A miniszter kifejtette: Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig meghatározó szerepe volt. Hazánk szerencsés helyzetben van, hiszen képesek vagyunk elegendő élelmiszert termelni Magyarország lakossága számára. Ugyanakkor ez nincs mindenhol így a Földön, az éhínség és az alultápláltság egyre több embert érint a bolygón. A háborús konfliktusok és a természeti katasztrófák – amelyek gyakran a klímaváltozás következményei – milliók számára nehezítik meg az élelmiszerhez való hozzáférést. Éppen ezért kiemelkedően fontos a FAO munkája, melynek elsődleges célja az éhínség felszámolása a világban – mutatott rá a tárcavezető.

Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese, európai és közép-ázsiai regionális képviselője megköszönte az együttműködést Magyarország Kormányának. Kimelte a kiváló magyar agrárgazdasági gyakorlat és szaktudás jelentőségét és örömét fejezte ki, hogy Magyarország megosztja ismereteit e téren is.

Az irodák folyamatosan bővültek, mára több mint 200 FAO- és 1000 ENSZ alkalmazott dolgozik Budapesten. Ezen szervezetek Budapestre költözésének a FAO volt az úttörője.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Corteva Agriscience: a cél a fenntarthatóbb termelés

2020. június 3. 07:35

A Corteva 10 évre szóló kötelezettségvállalásai közt szerepel, hogy eszközt és képzést biztosít a terméshozamok stabilitásának javításához, az input anyagok optimalizálásához, az éghajlati változásokkal szembeni ellenállóképesség javításához.

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.

Szigorú kontrollt vár el az agrárszakma a Mercosur-megállapodás kapcsán

2019. augusztus 19. 18:26

Két évtizedes tárgyalási folyamatot követően az Európai Unió és a Mercosur-országok átfogó kereskedelmi megállapodásról döntöttek, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területét hozza létre. Az agrárium szereplői szerint a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében az európai hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a Mercosur-országokból érkező termékek mindenben megfeleljenek a szigorú európai feltételeknek.

Elengedhetetlen a fiatalok bekapcsolódása az agráriumba

2019. október 3. 10:02

A fiatalok bekapcsolódása az agráriumba nélkülözhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a kormány Facebook oldalára feltett videóban.