Agrárközélet

Május 15-17-én rendezik a XIX. Pápai Agrárexpo-t

Agrofórum Online

Május közepén rendezik meg a 19. Pápai Agrárexpo-t. Lesz szántóföldi bemutató, motorfűrész show, de számos helyi termék is megjelenik a kínálatban.

Május közepén rendezik meg a 19. Pápai Agrárexpo-t. Lesz szántóföldi bemutató, motorfűrész show, de számos helyi termék is megjelenik a kínálatban.

Győrffy Balázs, a szervezésben részt vevő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, a rendezvény folyamatosan bővülő kínálattal áll az érdeklődők rendelkezésére. – Bízom benne, hogy NAK részéről a szakmai támogatás meghozza az eredményét és a szakmai kiállítók és látogatók megfelelő súllyal és számba vesznek majd részt a rendezvényen.

Az expó értékeit érdemes hangsúlyozni – ezt már Kovács Zoltán országgyűlési képviselő mondta, hozzátéve, a nagy országos kiállításokra a regionális kiállítók a legritkább esetben tudnak eljutni. – Mi a helyi termelőknek élelmiszerfeldolgozóknak, valamint az agráriumhoz kötődő vállalkozásoknak kívánunk lehetőséget adni, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a pápai közönség kedvelt programjai közé tartozik a Pápai Agrárexpo.

Unger Tamás alpolgármester szerint az expo azért tartozik a sikeres pápai nagyrendezvények közé, mivel ötvöződik benne a szakmao és a vásári jelleg. A három napos program idén is a borászat, horgászat és a vadászat hármas köré szerveződik – mondta el a városvezető. Hozzátette, idén is tízezres látogatói számra számítanak, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Dr. Radovits Tibor, a NAK Veszprém megyei elnöke a programok közül kiemelte, az idei agrárexpo egy közeli szántóföldön fog kezdődni gépbemutatóval. A szakmai konferenciákon, tájékoztatókon túl a show jellegű programokból sem lesz hiány, így a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is lesz motorfűrész/favágó bemutató, agrárgép show, traktoros ügyességi verseny, újdonságként pedig megjelenik az old timer gépbemutató. Az állatkiállítás idén újra hangsúlyosabb eleme lesz a kiállításnak – derült ki a sajtótájékoztatón.

(infopapa.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2020. január 18. 13:02

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik.

2018-ban ismét lesz Bábolnai Gazdanapok

2018. február 12. 10:06

Ezúttal is lesz szántóföldi gépbemutató, ráadásul a szervezők azt ígérik, hogy a gyakorlati rész még nagyobb hangsúlyt kap.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

Sikerrel zárult az OMÉK

2017. szeptember 25. 09:38

Az idei rendezvény 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit.