Agrárközélet

Megerősítette idei bevételi céljait a német BayWa Group

Agrofórum Online

A német BayWa Group megerősítette, hogy az összes alapszegmensben a jövedelmeinek jelentős növekedésére számít.

A társaság teljes árbevétele 12,19 milliárd euróról 12,47 milliárd euróra növekedett az első kilenc hónapban éves összevetésben. Az üzleti eredmény a tavalyi 127,2 millió euróról 223,9 millió euróra ugrott. Az adózott eredmény is javult, de még mindig mínuszban van, a tavalyi első kilenc hónap 19 millió eurós vesztesége helyett idén ebben a periódusban csak 1,5 euró volt a veszteség.

Mindhárom alapszegmens, a mezőgazdaság, az energia és az építőanyag is javult éves alapon.

A mezőgazdasági gépek iránt folyamatosan magas volt a kereslet, de termékszegmensek is jól ment. A BayWa arra számít, hogy ez a pozitív trend folytatódik a közeljövőben. A északi féltekén jó minőségű betakarításokra számítanak, ami növelheti a termelők beruházási hajlandóságát. Emellett karácsonyi szezonban a déli gyümölcsök eladásának megugrása is pozitív hatással lehet a BayWa üzleti eredményére. Az agrárüzletág első három negyedéves 8,19 milliárd eurós árbevétele 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél, de az üzleti eredmény 18,1 százalékkal 65,8 millió euróra emelkedett.

A BayWa agrár szegmense gabona, gyümölcs, növényvédő-szer, műtrágya, takarmány, vetőmag, valamint mezőgazdasági felszerelések eladásával foglalkozik. Utóbbihoz traktorok, erdészeti gépek és mindkettőhöz tartozó alkatrészek forgalmazása tartozik.

A BayWa 50 százalékban tulajdonosa az osztrák RWA Raiffeisen Ware Austria AG-nek, amely cégben a másik 50 százalék 42 Lagerhaus-szövetkezet tulajdonában van. Az RWA Raiffeisen Ware Austria 100 százalékos tulajdonosa az ikrényi RWA Magyarország Kft.-nek. Az osztrák társaság számos régiós országban van jelen hazánk mellett. Horvátországban, Romániában, Szlovákiáéban, Szlovéniában és Szerbiában is van leánycégük.

A németországi BayWa 35 százalékban a Bayerische Raiffeisen Beteiligungs-AG, 25 százalékban pedig a Raiffeisen Agrar Invest AG kezében van. A frankfurti tőzsdén is kereskedett társaság részvényeinek 40 százaléka tartozik a tőzsdén kereskedett szabad közkézhányadba. A BayWa árfolyama idén 30,1 százalékkal emelkedett.

A BayWa agrárrészlegénél tavaly összesen 3866-an dolgoztak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A Cseh Köztársaság legjobb traktora 2020-ban a Zetor Crystal

2020. augusztus 26. 07:02

Ebben az évben a Zetor a CRYSTAL HD modell modernizált változatát mutatja be, amely megtartva az előző generáció előnyös tulajdonságait, számos új fejlesztést tartalmaz.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

Mikor debütál a Claas Axion Terra Trac?

2020. június 16. 13:32

A gumihevederes járószerkezetek jobb vontatási hatásfokának és talajkímélő hatásának érvényesítése érdekében, a CLAAS cég nemcsak az egyedi alkalmazásra összpontosít, hanem az előnyök rendszerszintű megvalósítására is képes géprendszerrel rendelkezik.

Hosszabb élettartamú gumiabroncsok traktorok számára

2019. február 22. 06:33

A Vredestein a párizsi SIMA nemzetközi mezőgazdasági kiállítás keretén belül bemutatja legújabb Traxion traktorabroncsait az európai piac számára.