Agrárközélet

Megváltozott az őstermelői igazolványra vonatkozó rendelet

Agrofórum Online

2018. január elsejével a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Kormányrendelet 9/A. § szakasza hatályát veszítette.

Emellett az 5. § (1) bekezdése is egyszerűbben került megfogalmazásra összességében elmondható, hogy az ügyfelek továbbra is a bejelentett lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerinti NAK megyei ügyintéző szervezeténél, kiállítójánál, azaz a falugazdásznál intézhetik az őstermelői igazolványukkal kapcsolatos teendőket, kérelmezhetik az igazolvány kiadását, érvényesítését, cseréjét, módosítását, pótlását vagy bevonását is.

A kormányrendelet szóhasználata is módosult két helyen, tekintettel a 2018. január elsején hatályba lépett általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 143. § szakaszában, az átmeneti rendelkezésekben foglaltakra. Amelynek eredményeként a kormányrendelet 13. § (1) bekezdés d) pontjában és 14. § (1) bekezdésében a „jogerős” szövegrész helyébe a „végleges” szöveg, míg a 14. § (2) bekezdésében a „jogerőre emelkedését” szövegrész helyébe a „véglegessé válását” szöveg lépett.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat

2020. január 16. 14:46

Amennyiben a megadott határidőn belül váltják ki a betétlapot, úgy az igazolvány érvényessége 2020. január 1-jéig visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.

Díjmentesen pótolják az őstermelői igazolványt

2020. június 22. 13:04

A kamara által javasolt, a további, őstermelőket érintő reformok, egyszerűsítések kihirdetésére még várni kell, ezek várhatóan az év második felében jelenhetnek meg, és 2021. január elsejétől léphetnek hatályba.

A NAV segít az őstermelőknek az szja-bevallásban

2018. február 2. 16:40

A tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az ügyfélkapun elérhetővé teszi. A befizetési határidő május 22.

Őstermelői igazolvány: március 20. a határidő

2018. február 22. 09:08

Az őstermelők 2018. március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat annak érdekében, hogy őstermelői jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket idén is jogszerűen folytathassák.