Agrárközélet

A méhcsaládok lemaradtak a fejlődésben

Magyar Idők

Versenyt futnak az idővel a hazai méhészek, a cél, hogy az akácvirágzás idejére megerősödjenek a méhcsaládok.

A márciusi télies időjárás és a hirtelen jött felmelegedés miatt nem tudtak időben felkészülni a szezonra a beporzó rovarok – írta a Magyar Idők.

Nem tett jót az elhúzódó tél után jött hirtelen felmelegedés a hazai méztermelésnek. A márciusi hideg miatt a méhcsaládok nem tudtak időben megerősödni. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta: az átlagnál nem volt magasabb a téli pusztulás a kaptárakban, a családok viszont nagyon gyengék, ami egyértelműen a hektikus időjárásnak tudható be.

– Az idén ismét kimaradt a tavasz, a tél után egyből a nyárba ugrottunk. Amíg azonban a növények gyorsan alkalmazkodtak az időjárás változásához, a méhcsaládok lemaradtak a fejlődésben – hívta fel a figyelmet a szakember. – Egy méh kikelése 21 napot vesz igénybe, ezért van az, hogy a virágba borult repcetáblákon nagyon kevés méh dolgozik, s félő, hogy az akácvirágzáskor sem lesz még teljes a létszám.

Az akácterméssel egyébként ebben az évben vélhetően nem lesz gond. A tavaszi fagy eddig megkímélte az akácosokat, s ha május elején sem lesz nagyobb lehűlés, akkor szinte biztos, hogy jó szezon áll a méhészek előtt.

– Az akác nagyon érzékeny a fagyra, az idén azonban egyelőre úgy tűnik, emiatt nem kell aggódnunk. Télen elegendő csapadék hullott, a meleg napoknak köszönhetően pedig gyors fejlődésnek indultak a növények, így az akácvirágzás május elején megkezdődhet – emelte ki. – A méhészek most azon dolgoznak, hogy addigra megerősödjenek a méhcsaládok, a szakmailag felkészült termelők azonban már most is optimisták lehetnek.

Az akácméztermés ugyanakkor attól is nagyban függ, hogy a virágzás alatt milyen lesz az időjárás. Ha egy hétig esik, akkor nem sok jóra számíthatnak a hazai méhészek. Arra a kérdésre, hogy az idén mekkora mennyiségű virágméz kerülhet ki a kaptárakból, egyelőre nem lehet pontos választ adni – figyelmeztetett az OMME elnöke –, bármilyen becslés korai lenne. Annyi biztos, hogy a tavalyi méz elfogyott a raktárakból, így alacsony készletekkel várják a szezont a méhészek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Együnk több mézet!

2018. október 15. 11:48

Többek között rádiókampánnyal népszerűsítik széles körben a mézfogyasztást, a fiatalokat a közösségi médián keresztül szólítják meg, emellett országszerte különböző rendezvényeken is reklámozzák a fogyasztás előnyeit.

Rossz évet zártak a méhészek

2020. január 9. 12:17

A Magyarországon megtermelt méz kétharmadát, körülbelül 20 ezer tonnát külföldön értékesítik, a méz ára euróban az elmúlt tíz évben 30 százalékkal csökkent.

Borúsak a méhészek kilátásai

2019. március 18. 09:03

A korán érkezett enyhülés miatt a méztermelés szempontjából legfontosabb hazai növényünk, az akác virágrügye már kipattant, ennek következtében jelentős az elfagyás kockázata.

Szabványosítanák a nemzetközi méhészeti termékeket

2019. szeptember 18. 13:33

Spanyolország és Románia után Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban, továbbá jelentős exportőr is, így e terület szabványosítása kiemelten fontos.