Agrárközélet

Mérsékelni lehet az aszálykárokat

MTI

A fajtaválaszték bővítését és a precíziós művelést ajánlotta a gazdák figyelmébe az aszálykárok megelőzéseként a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn Hajdúhadházon.

Gyuricza Csaba a Szárazságban is eredményesen című konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdák nem fordítanak kellő figyelmet a szárazságtűrő növényfajták termesztésére.

A klímakárt okozó talajművelési szokások közül kiemelte a nyári szántást, a vízvesztő, teljesítményt rontó tarlóművelést, az őszi szántások rossz minőségét és a felszínvédelem hiányát a nyári hónapokban.

A NAIK főigazgatója szerint az aszály elleni védekezés leghatékonyabb technikai eszköze a precíziós gazdálkodás. „Hosszú távon Magyarországon sem lesz más út” – jelentette ki.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke a fórumon ugyanakkor úgy fogalmazott: „a legkorszerűbb technológia sem hoz áttörést, ha nincs elegendő víz”.

Szavai szerint a kormány meghozta az induláshoz elegendő intézkedéseket, és évi 17 milliárd forintot biztosít az öntözés fejlesztésére.

Jakab István, aki az Országgyűlés fideszes alelnöke is, megemlítette, hogy a csaknem ötmillió hektár hazai szántónak jelenleg csak mintegy két százalékát öntözik a gazdák.

Megítélése szerint az öntözött területek jelentős növelésére van szükség, amihez állandó víztározók kellenek, illetve rendbe kell tenni a csatornákat, a vízügyi műtárgyakat.

Jakab István azt is fontosnak nevezte, hogy a meglévő vizeket „ne engedjék el” a területekről, „ahol rendelkezésre áll a felszíni víz, azt hasznosítani kell”.

A MAGOSZ elnöke jelezte: a Nemzeti Földügyi Központ főosztályaként hamarosan létrejön egy öntözési központ, amely a bürokratikus akadályok leküzdésében is segíteni fogja az öntözni akaró gazdákat.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hajdú-bihari elnöke szerint paradigmaváltásra van szükség az öntözés területén. Sürgette, hogy a Tiszából gravitációs úton biztosítsanak elegendő vizet a Keleti-főcsatorna térségében gazdálkodók ellátásához.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Küszöbön a robotok hatalomátvétele a növénytermesztésben

2019. július 31. 04:36

Ausztráliában és Kanadában több start-up vállalkozás is mezőgazdasági robotok készítésére szakosodott és munkájuk olyannyira sikeres, hogy néhány farmer már használja is az általuk gyártott gépeket.

Léptesse be a XXI. századba használt vetőgépét!

2020. május 8. 09:41

A komplex helyspecifikus gazdálkodás egyik legfontosabb eleme a precíziós vetés.

Gépészet Videó

Kockás füzettől a robottraktorokig – közeledik a PREGA Konferencia

2018. december 19. 11:33

A PREGA eseménysorozat a februári rendezvényt követően május 30-31-én folytatódik precíziós bemutatókkal és szabadtéri kiállítással a NAK Szántóföldi Napok keretében.

Miért vásárolnak manapság GPS-es sorvezetőt a gazdák? - Megkérdeztük őket!

2019. március 4. 08:47

A sorvezető GPS-ek már minden gazdaság elengedhetetlen részét képezik függetlenül attól, hogy mekkora területen foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel. Megkérdeztük a gazdálkodókat, hogy manapság miért vásárolnak sorvezető készüléket, és hogy melyik funkciókat tartják a leghasznosabbnak.