Agrárközélet

Mezőgazdaság: stagnálás vagy árcsökkenés jöhet

K&H Bank Zrt.

A világszintű túltermelés miatt fokozatosan csökkenő árakra lehet számítani a növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt, amivel szemben a magyar gazdák csak hatékonyságnöveléssel vehetik fel a versenyt. Trendfordulót jelez a mezőgazdasági árak növekedésének lassulása.

2018 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,1%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 2,6%-kal, az élő állatok és állati termékek ára 1,4%-kal nőtt.

„A jelenlegi helyzetet jobban mutatja, ha hosszabb távon értékeljük az árváltozást. Ha ugyanis 1-1,5 évre visszatekintünk, az látható, hogy a 2016-ban gyakorlatilag beszakadt mezőgazdasági árak után 2016 végén – 2017 elején trendforduló történt, és egy olyan áremelkedés kezdődött, ami pótolta az elmúlt időszak veszteségeit és rendbe tette az ágazatot. A tavalyi év ennek a növekedésnek a jegyében történt, ami egyúttal világszinten a készletek feltöltődését eredményezte: a gabonakészletek talán soha nem voltak ilyen magas szinten, a sertéstenyésztés beindult, és a tejiparban is túltermelés mutatkozik”

– részletezte a helyzetet Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

„Most még viszonylag magasan vannak az árak, a globális túltermelés azonban fordít az eddigi növekvő trenden, és a továbbiakban nem várható az árak tartós emelkedése. Sokkal inkább stagnálásra vagy akár árcsökkenésre kell felkészülni, amivel a hazai gazdák kizárólag hatékonyságnövelő beruházásokkal vehetik fel a versenyt. Mivel a piacon egyértelműen forrásbőség van, ezért aki hitelképes és hosszú távon gondolkodik, nincs más lehetősége, mint hatékonyságnövelő beruházásokkal felkészülni a jelenleginél alacsonyabb felvásárlási árakra” – hangsúlyozta ki a szakember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Több milliárd forintnyi támogatás segíti az állattartókat

2018. november 26. 09:47

Közel kétszázmilliárd forintot ítélt oda eddig az állattartóknak a Vidékfejlesztési Program forrásaiból az Agrárminisztérium.

Nagy a verseny az állattenyésztési ágazatban is

2018. szeptember 28. 10:53

Az emberiség több húst, fehérjét igényel, nagy a verseny e szükségletek kielégítéséért, ugyanakkor az európai állattenyésztők erősebb kötöttségekkel szembesülnek, mint bárhol a világon élő konkurenseik.

A mezőgazdasági kibocsátás csaknem felét az Alföld adja

2020. augusztus 30. 04:36

A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják.