Agrárközélet

Miniszteri irányítás alá kerül a teljes élelmiszerlánc-felügyelet

MTI

Október elsejétől az Agrárminisztérium (AM) szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete - közölte a tárca az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint a szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a terület. Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért Bognár Lajos országos főállatorvos felel a jövőben.

Nagy István agrárminiszter a közleményben kiemelte: az élelmiszerlánc-biztonság azon területek egyike, amely mindenkit érint. Megóvása és az ehhez szükséges eszközök fejlesztése társadalmi és nemzetgazdasági érdek.

„E nélkülözhetetlen munkára szeretnénk a jövőben is hangsúlyt fektetni, ezért október 1-jétől személyes irányításom alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet területe” – fogalmazott Nagy István.

Kiemelte: az élelmiszerlánc összetettsége – külső szemlélőként – szinte felfoghatatlan, ebből adódóan a sérülés kockázata is nagy. Zsigó Róbert jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés – húzta alá Nagy István.

Bognár Lajos országos főállatorvos a közlemény szerint elmondta: Magyarországon az élelmiszerlánc-biztonság rendkívül magas szintű, ennek fenntartása azonban komoly feladat.

A lakosok mindennapi biztonságának szavatolása mellett olyan gazdaságilag is jelentős kihívásokkal kell megküzdeniük a szakembereknek, mint a jelenleg is fennálló afrikai sertéspestis, vagy a közelmúltban felszámolt madárinfluenza-járvány. Ezen és a hasonló kihívások még gyorsabb és hatékonyabb kezelésében nyújthat a jövőben hathatós segítséget a szervezeti változás – tette hozzá a tárca tájékoztatása szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Péntekig lehet bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

2019. május 27. 15:17

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is május végéig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat.

Elérhető a 2019-es élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási felülete

2019. április 30. 09:17

Megnyílt a Nébih honlapján az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete. A 2019. évi díjbevallások benyújtására 2019. május 31-ig van lehetőségük az élelmiszerlánc szereplőinek.

Elfogadták a vállalkozások tisztességtelen piaci gyakorlatairól szóló irányelvet

2019. május 8. 08:46

Az irányelv célja, hogy csak azokat a szállítókat védje, amelyek gyenge alkupozíciójuk miatt ilyen védelmet igényelnek.

A jövő 50 egészséges élelmiszere, amivel megmenthető a Föld

2019. szeptember 10. 12:47

Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit.