Agrárközélet

Nemzetközi szója sajtókonferencia

Agrofórum Online

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvényére 2018. június13-án került sor, Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek.

A 15 fős kínai delegáció 10 napos európai útjának ez volt az első állomása, ahol Seiwerth Anna, a Magyar Szója ügyvezetője köszöntötte a megjelent közel 100 vendéget.

Az esemény résztvevői a szója oltásáról hallgattak meg színvonalas előadásokat, az előadók között voltak szója oltóanyag gyártó cégek szakemberei, valamint magyar, szerb, és kínai kutatóintézetek munkatársai egyaránt. A megfelelő oltóanyag használatával eredményesebben lehet szójababot előállítani, nem beszélve arról a környezeti és gazdasági előnyről, amit a csökkentett N hatóanyag felhasználás biztosít a termőföld, a környező élővilág, valamint a növénytermesztő gazdaságok számára.

A szakmai esemény délutánján Feldman Zsolt államtitkár, dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója, Polgár Zoltán, a Magyar Szója Egyesület alelnöke és Matthias Krön, a Donau Soja elnöke adtak választ az újságírók kérdéseire.

A sajtótájékoztató során elhangzott, Magyarország hosszú évek óta szigorú GMO-mentes politikát folytat, melynek alapjait a legmagasabb jogi szinten, az Alaptörvényben fektettük le.

Kiemelt célunk egy összehangolt együttműködés kialakítása az európai régióban, hiszen az együttes fellépésből számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyök származnak.

Fontos célunk a GMO-mentes élelmiszerlánc fejlesztése, amely felöleli a vetőmagtól a takarmányozás kérdéskörén túl az állati termék előállítást is.

A GMO-mentes terméklánc kialakításában pozitív példa lehet a GMO-mentes védjegy bevezetése, amelyet az Agrárminisztérium jegyez, és tanúsítása 100%-ban állami szervezet által történik.

A Közös Agrárpolitika lehetőségei közül számos olyan intézkedést alkalmazunk, amelyek közvetlenül vagy közvetve ösztönzik a növényi fehérjetermelést a szója termesztésén túl, egyéb pillangós növények termesztésével (önkéntes társas támogatás, az ökológiai fókuszterület, vagy az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Innovációs Partnerség keretében nyújtott támogatások), amelyek az utóbbi években kétségkívül jelentősen növelték a különböző fehérjetermékek előállítását. Az öntözött területek kialakításával további területek válnak alkalmassá az optimális szója vetésterületének növelésére, elérve néhány év alatt a célként kitűzött 100.000-120.000 ha-t.

A szójakonferenciát fontos eseménynek tekintik a szójatermesztéssel foglalkozó piaci szereplők, hiszen a növénytermesztéssel kapcsolatos nemzetközi technológiai tapasztalatok, újdonságok megismerésén túl olyan elismert növény genetikai szakértőkkel való találkozásra is lehetőséget biztosított, akik a szójabab őshazájából, Kínából érkeztek.

A szója genetikai kutatások területén nagy előrelépést eredményezhet az Európa és Kína közötti együttműködés erősítésében a Kínai Tudományos Akadémia és a Duna Soja Szövetség által, a mai napon aláírásra került posztgraduális oktatási együttműködési megállapodás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megállíthatatlan a búza drágulása

2020. január 22. 04:37

A búza ára az elemzők szerint alapvetően azért növekedett látványosan, mert a rivális exportőrök piaci magatartása felfelé hajtotta a kurzust. A tonnánkénti mennyiségre átszámított ár a 213,52 dolláros szintig ugrott fel.

A kedvezőtlen időjárás miatt drágulnak a gabonák

2019. július 4. 07:58

A búza 2,4, a szója 1,1, a kukorica pedig 4,1 százalékkal drágult, ennek oka főként a kedvezőtlen időjárás.

Magukra találtak a gabonaárak

2020. március 20. 07:33

A kukorica ára 3 és fél éves mélypontról pattant fel, ahova az üzemanyagok iránti kereslet csökkenése miatt került az etanolpiaci kitettsége miatt.

Folyamatosan növeli szójatermesztését Szerbia

2020. augusztus 15. 06:37

Több mint 100 ezer hektárral nőtt 15 év alatt a szójatermesztés Szerbiában. A megnövekedett piaci igények miatt további emelkedés várható.