Agrárközélet

Növekedhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára

MTI

Nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) az MTI-vel csütörtökön.

A terméktanács közleménye szerint a nyári „hőstressz” hatására a nyerstej mennyiségének csökkenése százalékban kifejezve akár kétszámjegyű is lehet Magyarországon, a tavaszi időszakhoz képest.

Közölték: Európában a nyerstej termelése az idén a tejtermékek iránti nemzetközi kereslet fennmaradását és kedvező időjárási körülményeket feltételezve is csak mérsékelten, 0,9-1,0 százalékkal bővülhet, és 2020-ra is csupán 0,9 százalékos növekedést becsülnek.

Kiemelték, hogy az unió 28 tagállamának súlyozott nyerstejátlagára kilogrammonként 109 forint, és a regionális versenytársak ára is magasabb a magyarországinál, amely 2017 januárja óta stabilan, 91-101 forintos sávban mozog.

Megjegyezték, hogy Olaszországban a tej ára júliusban átszámítva kilogrammonként 140 forintot tesz ki, ezzel szemben Magyarországon a belföldi felvásárlási ár 97 forintot, a kiviteli, 93 forintot tett ki júniusban.

A terméktanács szerint rendkívül fontos feladat a tejtermelőktől a kiskereskedőkig terjedő termékpálya szereplői közötti, a megemelkedett előállítási költségek okozta feszültségek rendezése. Ágazati összefogást szorgalmaznak azért, hogy a kedvező külpiaci árak ellenére a magyar nyerstej belföldön maradjon.

Kitértek arra is, hogy az ágazatban hiányzik a szakképzett munkaerő, emellett a termelők és feldolgozók képtelenek hatékonyságukat, termelékenységüket, illetve az automatizálást a jelenleginél gyorsabb ütemben növelni.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) becsült adatai szerint Magyarországon a tejtermelés tavaly 1,9 millió tonna volt, az azt megelőző évhez képest minimálisan csökkent. Ebből 1,5 millió tonnát vásároltak fel Magyarországon, egy százalékkal többet az előző évinél.

A magyar tejtermelés értéke tavaly az előző évhez képest 1 százalékkal, 185,5 milliárd forintra nőtt, a tejfeldolgozás pedig a tavalyi közel 300 milliárdos termelési értékével az élelmiszeripari termelés 11 százalékát adta – közölte a terméktanács.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ismét szennyeződött tejet vontak ki a forgalomból

2018. szeptember 28. 08:09

Az Auchan Magyarország Kft. által forgalmazott 1 literes AUC 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT tejről is megállapította a hivatal, hogy a gyártási folyamat alatt szennyeződött.

Erősödik a tejpiac szervezettsége

2018. január 31. 09:58

Kuriózum a magyar jogrendben, hogy egy tavaly márciusi rendelettel a földművelésügyi miniszter a terméktanácsi tagoknál működő piaci jelentéstételi kötelezettséget kiterjesztette a nem tag szereplőkre is.

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

2018. november 29. 07:46

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak idén augusztusban

2018. október 12. 09:17

A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett.