Agrárközélet

Növelhető az agrárium kibocsátása a precíziós technológiák alkalmazásával

MTI

Évi 300-350 milliárd forinttal, 10-15 százalékkal is növelhető a magyar agrárium kibocsátása a precíziós technológiák széles körű alkalmazásával - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója az MTI-nek kedden, egy a témában tartott gödöllői konferencia kapcsán.

A precíziós gazdálkodással szakértők szerint évente Nyugat-Európában hektáronként 25-30 ezer forinttal nagyobb eredmény érhető el szántóföldi művelésben, és ez az összeg Magyarországon elérheti a 65-70 ezer forintot is, mivel a bázis alacsonyabb a nyugat-európainál.

Ez az összeg a szántóföldi növénytermesztésben majdnem annyi, mint amennyit területalapú, vagy állatalapú támogatásból évente kapnak a gazdák – tette hozzá a szakember.

Folyamatos a presszió tehát a termelőkön, hogy a technológiai színvonal emelésével tartsanak lépést a kor követelményeivel, ebben a versenyfutásban kiemelt szerepet játszik a NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) kutatási, fejlesztési és minősítési tevékenységével – mondta Gyuricza Csaba.

A szakember szerint céljuk a digitalizáció komoly térhódításának elősegítése 5-8 éven belül a magyar agráriumban.

A főigazgató szavai szerint számos konferenciát szerveznek, hogy a technológiai újításokról pontos információkat kapjanak az érdeklődők.

„Erre azért is van nagy szükség, mert a rohamléptékű technológiai megoldások gyakorta megelőzik a jogi szabályozást – az ilyen nem kívánatos helyzeti zavaroknál pedig jobb minél gyorsabban tiszta vizet önteni a pohárba. Nem a precíziós gazdálkodásra történő átállás költsége a komoly tétel, hanem az a deficit, amelyet annak hiánya évről évre okoz az ágazatban” – fogalmazott a NAIK főigazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hazánkba is megérkeztek a mezőgazdasági robotok - Naïo agrobotok a magyar földekre

2018. március 6. 08:34

Egy Naïo agrobot jelenleg nem olcsó beruházás, hiszen a viszonylag kis darabszám miatt a legegyszerűbb mezőgazdasági robot is 26 ezer euró, tehát nagyjából 7-8 millió forint.

AgroFIELD Akadémia Konferencia – Katona András, AgroFIELD Programvezető a változó mélységű talajművelésről tart előadást

2019. január 18. 06:50

Katona András a változó mélységű talajművelés üzemi körülmények között elvégzett vizsgálatainak eredményeiről számol be az AgroFIELD Akadémia Konferencián, Kecskeméten 2019. február 7-én.

Miért vásárolnak manapság GPS-es sorvezetőt a gazdák? - Megkérdeztük őket!

2019. március 4. 08:47

A sorvezető GPS-ek már minden gazdaság elengedhetetlen részét képezik függetlenül attól, hogy mekkora területen foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel. Megkérdeztük a gazdálkodókat, hogy manapság miért vásárolnak sorvezető készüléket, és hogy melyik funkciókat tartják a leghasznosabbnak.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.