Agrárközélet

Növelnék a gyermekek mézfogyasztását

MTI

Tatán, a Kőkúti Általános iskolában kezdődött pénteken a "Mézes reggeli", a gyermekek mézfogyasztását ösztönző európai kezdeményezés magyar része, melyben 911 oktatási intézményben 153 ezer gyermekkel kóstoltatták meg reggelire a mézet.

„A mézfogyasztás jó hatással van a gyermekek egészségére, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a méhészet veszélybe kerülését az egész mezőgazdaság megérezheti” – mondta az agrárminiszter az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, az Agrármarketing Centrummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervezett program megnyitóján.

Nagy István hozzátette, a méhek nélkül az európai növénytermesztés nem létezhetne. Magyarországon a méhészet mintegy 20 ezer család megélhetéséhez járul hozzá, akik kiváló minőségű mézeket készítenek.

A rendezvényen Robert Kokalj szlovén nagykövet köszönetet mondott azért, hogy Magyarország támogatta a szlovén kezdeményezést a méhek világnapjának kijelölésére. Elsőként 2018-ban ünnepelték meg a világnapot május 20-án, mely az első osztrák méhészeti iskola szlovén származású vezetője, Anton Jansa születésnapja. A „Mézes reggeli” kezdeményezés szintén Szlovéniából indult.

Bross Péter, az OMME elnöke az MTI-nek elmondta, a programhoz az alapanyagot mindig helyi méhészek biztosítják és számos esetben alakult ki olyan kapcsolat az oktatási intézménnyel, hogy a diákok később a méhészeteket is felkeresték.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese szólt arról, hogy szervezetük a mézfogyasztás növelése érdekében több helyszínen szervez fesztiválokat, valamint kampányt indítottak a rádiókban és a közösségi média oldalain.

Az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarország harmadik a méhsűrűséget tekintve, az EU-n belüli mézkereskedelemben az ország 40 százalékost részt birtokol. A megtermelt méz 80-90 százalékát külföldön értékesítik, sokszor rosszabb minőségű termékek feljavítására.

A magyar mézfogyasztás lassan emelkedik, 0,8 kilogramm fejenként, miközben az uniós országokban átlagosan 1,7 kilogramm évente.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Több milliárdos kárt okozhat a méhek számának csökkenése

2019. december 2. 17:17

A legfontosabb az lenne, hogy a vásárlók tudatosan keressék a jó magyar mézet, ezért rendeznek mézes reggeliket az iskolákban, ezért kóstoltatják a fajtamézeket a fesztiválokon.

A legnagyobb esély: szövetkezniük kell a magyar méhészeknek

2018. augusztus 27. 06:56

A szövetkezeti formában megvalósuló együttműködés előnyeit, lehetőségeit méltatta Nagy István agrárminiszter a Méhészeti Szövetkezet alakuló ülésén vasárnap, Domonyvölgyben.

2010 óta több mint duplájára nőtt a hazai mézfogyasztás

2018. augusztus 6. 06:00

Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak.

Csökkenő árak rontják a magyar mézexportot

2020. február 7. 12:17

Gyér érdeklődés mutatkozik a magyar méz iránt a külföldi vevők körében, így a felvásárlás gyakorlatilag szünetel.