Agrárközélet

Októberben zárul a nemzeti élelmiszergazdasági program vitája

Agrofórum Online

A tárca szeptemberben bocsátotta társadalmi vitára a Magyarország élelmiszergazdasági programja 2016-2050 című dokumentumot.

Októberben lezárul a nemzeti élelmiszergazdasági program társadalmi egyeztetése – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.

A tárca közleménye szerint Nagy István, az FM parlamenti államtitkára az Agrárgazdasági Tanács rendkívüli ülésén kedden Budapesten elmondta: Magyarország kormánya a gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható, egészséges és minőségi élelmiszert előállító mezőgazdaságban látja a jövőt, amely teljesítményének és hozzáadott értékének folyamatos növelése révén aktívan hozzájárul a nemzetgazdaság fejlődéséhez, valamint a vidéki térségek munkahelyeinek gyarapításához. Hangsúlyozta: a fő irányvonalakat 2050-ig határozták meg, hiszen a mezőgazdasággal, a magyar élelmiszerek termelésével és előállításával foglalkozóknak hosszú évtizedekre kell terveznie.

A tárca szeptemberben bocsátotta társadalmi vitára a Magyarország élelmiszergazdasági programja 2016-2050 című dokumentumot. A társadalmi-szakmai vitát annak érdekében kezdeményezte, hogy a nemzeti élelmiszergazdasági programot az ágazati partnerekkel együtt alakítsa. Az államtitkár aláhúzta, a jövő élelmiszergazdasága a tudásra és az innovációra épül.

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: szakmai becslések szerint a magyar élelmiszergazdaságban 60 százalékkal több termelési potenciál rejlik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világpiacon prémium minőségű termékekkel kell megjelenni. A helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a programtervezet az agrobizniszt egységként kezeli, mivel napjainkra az élelmiszerlánc átfogó módon integrálódott hálózattá vált. Ebbe a mezőgazdasági üzem termelőtevékenységén kívül a mezőgazdasági termelőfelhasználást szolgáló valamennyi tevékenység és  az üzemek termékeinek feldolgozása és forgalmazása is beletartozik.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A mohar termesztése

2018. november 1. 13:39

Kínában a mohar a legelterjedtebb élelmezési céllal termesztett kölesféle, Európában inkább madáreleségként használják. A mohar környezeti igényeit, a biológiai alapokat és az egyes termesztéstechmológiai elemeket foglalja össze az írás.

Átláthatóbbá tenné az unió az agrárárakat

2019. június 23. 09:33

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elkerülése és a termelői együttműködés javítása érdekében nagy lépésre szánta el magát az Európai Bizottság.

Élelmiszer bevásárlóközpont csak online

2020. szeptember 3. 04:36

Az új, csak online áruházi működés bevezetése a járvány alatt fellépő, élelmiszer-szállítás iránti fogyasztói igényt elégítik ki.

Hazánk kiáll az élelmiszerek kettős minőségének kérdésében

2019. május 10. 07:46

A termékek kettős minősége elleni fellépésre vonatkozó rendelkezésnek köszönhetően lehetővé válhat a fogyasztókat megtévesztő kereskedelmi gyakorlat visszaszorítása.