Agrárközélet

Összefogás lendíthetne a mézágazaton

MTI

A magyar méz a minőségét tekintve a legfelső kategóriába tartozik a világon, összefogással jelentősen nőhetne a mézágazat jövedelemtermelő képessége - mondta Nagy István agrárminiszter Siófokon pénteken.

A tárcavezető a Magyar Professzionális Méhészek Egyesületének kongresszusán hangsúlyozta: már nem fenntartható, hogy a Magyarországon termelt méz nagy részét hordós kiszerelésben adják el, a méhészeknek meg kell mutatniuk, hogy a termelésben és az értékesítésben is közösen tudnak előre lépni.

Nagy István szerint a magyar méznek komoly piaca lehet Kína, amely bár az „egész világot elárasztja mézzel”, magyar mézet akar venni, akár 6-10 ezer forintos üvegenkénti áron is, mert egyre több a tehetős polgára, akinek fontos, hogy kiváló minőségű élelmiszereket fogyasszon.

„Megvolna a magyar méz útja, csak meg kellene fordítanunk Nyugatról Keletre” – fogalmazott.

A mintegy kétszáz méhészeti szakember előtt a tárcavezető az ágazat problémái, kihívásai között szólt a méhcsaládok számának csökkenéséről és az önbeporzó napraforgóról. Megjegyezte: a méhpusztulás ütemét látva csak idő kérdése, hogy Magyarország legyen az a hely, ahol a legsűrűbb a méhpopuláció Európában.

Az önbeporzó napraforgó a miniszter szerint az egész ökoszisztémára negatív hatással lehet. A gazdálkodók a biztosabb hozam és a nagyobb termésmennyiség érdekében a napraforgó vetésterületének több mint felén már önporzó fajtát vetnek, amely nem ad nektárt. Az önporzó fajta vetésterülete drasztikusan nő, a tárcavezető az agrárkutató intézettől kérte e folyamat hatásainak vizsgálatát.

A Magyarországon termelt mézfajták közül a napraforgó a legjelentősebb, jelenleg a teljes mennyiség 34 százalékát teszi ki, megelőzve a repcét (21 százalék) és az akácmézet (19 százalék).

A másfél évtizede alakult, a 20 ezer magyarországi méhészből 1400 tagot számláló Magyar Professzionális Méhészek Egyesülete kongresszusának részvevői a kétnapos eseményen előadásokat hallhatnak a mézfogyasztás népszerűsítésének marketingeszközeiről, a környezetváltozásnak a méhészetre gyakorolt hatásairól, a bioméhészetről és egyebek mellett az akácméz pollentartalmának meghatározásáról is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Idén is igényelhető csekély összegű támogatás méhészeti járművekre

2019. február 7. 08:02

A támogatás igénybevételére az a méhész jogosult, akinek a tárgyévben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

Mézjelentés: túlélési stratégia az ágazatnak

2018. március 1. 16:25

Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

Növeli az unió a méhészeti ágazat támogatását

2019. június 18. 10:36

A méhek létfontosságúak a mezőgazdaság és az egészséges ökoszisztémák fenntarthatósága szempontjából, ezért fontos, hogy a közös uniós agrárpolitika még jelentősebb forrást biztosítson az ágazat támogatásához.

Fontos határidő közeleg a méhbetegségek elleni gyógyszeres védekezés támogatásánál

2018. március 7. 10:06

A kifizetési kérelmet a II. végrehajtási időszakra vonatkozóan 2017. október 16-tól 2018. április 6-ig lehet benyújtani.