Agrárközélet

Összeírják a vízgazdálkodási műveket a falugazdászok

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a falugazdászai közreműködésével 2018. október 22-ig felmérést végez a magántulajdonban, gazdálkodói fenntartásban lévő harmadlagos vízgazdálkodási művekről.

2018. szeptember 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatairól szóló 1426/2018. (IX. 10.) számú kormányhatározat, amelyben a kormány feladatokat tűzött ki az agrárminiszter és belügyminiszter részére, bevonva ebbe a köztestületet is. A NAK feladata a gazdálkodó szervezetek tulajdonában, fenntartásában lévő helyi érdekeltségű és közcélú vízilétesítmények kataszterének elkészítése.

A feladat végrehajtása során a falugazdászok felkeresik a kamara azon tagjait, akik az elmúlt öt évben legalább egyszer öntözték a területüket. A szakemberek azt mérik fel az érintett tagok körében, hogy van-e a tulajdonukban, vagy tudnak-e a használatukban lévő területen olyan külterületi, rendeltetésük szerint üzemi, táblaszintű mezőgazdasági vízellátást, vízkárelhárítási, vízerő-hasznosítási feladatokat ellátó művekről (csatornák, szivattyúk, átemelők, stb.), amelyek magántulajdonban és fenntartásban vannak vagy voltak valamikor. Pozitív válasz esetén a NAK kéri tagjai együttműködését a mű(vek) adatainak megadásában. Amennyiben a gazdálkodó tud a fentebb leírt létesítményről, de a falugazdász nem jelentkezik nála, kérjük, hogy keresse falugazdászát.

A kamara kéri tagjait, hogy segítsék a falugazdászok munkáját, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a kataszterezés során minél teljesebb képet tudjon adni a döntéshozók számára az említett művekről annak érdekében, hogy a hazai vízgazdálkodás öntözési célt szolgáló fejlesztési javaslatok megvalósulhassanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A fordított áfa alkalmazásának meghosszabbítását javasolja az agrárkamara

2018. június 15. 09:06

Amennyiben mégsem lehetséges meghosszabbítás, a köztestület javasolja, hogy akkor a jelenleg érintett, valamint az ehhez közvetlenül kapcsolódó termékek, alapvető élelmiszerek áfájának mértéke csökkenjen 5 százalékra.

Még mindig kevés az öntözéses gazdálkodás

2019. szeptember 24. 11:16

2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését.

Díszvendég volt a NAK Bulgáriában

2018. december 2. 11:38

A gabonatermesztők a cseh és a magyar agrárgazdasági kamara működéséről, felépítéséről is hallhattak előadásokat. Kiemelt téma volt a Közös Agrárpolitika, a Visegrádi Négyek együttműködése és a Copa–Cogeca-tagság.

Orbán Viktor: a magyar gazdáknak vasárnap nemet kell mondaniuk a bevándorlásra

2019. május 23. 17:38

Brüsszel a gazdák pénzének egy részét el akarja venni és oda akarja adni a migránsok támogatására, amit meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Fejér megyei Mezőfalván, a III. NAK szántóföldi napok és agrárgépshow rendezvényén.