Agrárközélet

Őstermelők figyelem! 5000 őstermelői igazolvány betétlapján hibás a dátum!

Agrofórum Online

Rendszerhiba miatt tévesen, 2016. január 1-i dátum helyett, az aznapi, 2016. március 21. dátum szerepel a hatályosság kezdeteként.

A 2016. március 21-én kiadott több mint ötezer darab őstermelői igazolvány betétlapján a nyilvántartás nem megfelelő beállítása miatt bekövetkezett rendszerhiba eredményeként tévesen, 2016. január 1-i dátum helyett, az aznapi, 2016. március 21. dátum szerepel a hatályosság kezdeteként.

A rendszerhibát a NÉBIH 2016. március 22. napon javította, az adatok a rendszerben a javítást követően már a jogszabálynak megfelelően szerepelnek. Tudomásunk szerint már több ügyfél felszólítást kapott a NAV-tól a rendszerhiba kijavítását megelőző még helytelen adatokat tartalmazó adatszolgáltatás okán, de joghátrány elkerülése érdekében folyamatosan egyeztetünk az ügyben érintett szervekkel, így a NAV-val is.

Az őstermelői nyilvántartásban szereplő adatok már javításra kerültek, ezért az őstermelők a Kormányhivatal által végzett ellenőrzés során önmagában a betétlapon szereplő helytelen dátum miatt nem érheti őket joghátrány, kizárólag az ezen ellenőrzéseken való megfelelés céljából nem kell lecserélni a betétlapokat. Amennyiben egyéb okból mégis szükségük van a javított betétlapra, akkor azt az állandó lakóhelye szerinti falugazdász újra kinyomtatja már a helyes dátummal a rendszerből.

A 2016. március 22-én kiadott közel kétezer darab őstermelői igazolvány betétlapján szintén rendszerhiba következtében, március 22-i dátum helyett, tévesen 2016. január 1. szerepel hatályosság kezdeteként. Tájékoztatjuk az érintett őstermelőket, hogy a hatályos jogszabályok szerint az igazolványon szereplő 2016. március 22.-i hatályossági dátumot kell figyelembe venni. Ezen hiba esetében az elírás semmilyen jogelőnyt vagy joghátrányt nem von maga után, mivel a nyilvántartási rendszerben az érvényességi dátum helyesen szerepel. Amennyiben szükséges, a javított betétlapot falugazdásza kérésére újra kinyomtatja a rendszerből.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Hányás, hasmenés, kiszáradás: mérgező a dísztök!

2018. október 13. 02:47

A tökfélék családjába számos – összesen mintegy 900 – faj tartozik. Bár közéjük soroljuk a dekorációra használatos dísztököket is, ezek emberi fogyasztásra alkalmatlanok, hiszen toxikus vegyületeket (kukurbitacinok) tartalmaznak.

Életmód Képgaléria

Gazdainfó: sertéspestis, madárinfluenza és adminisztrációs határidők

2020. január 8. 04:37

A Gazdainfó rovatunk mostani cikkéből tájékozódhat a gazdákat érintő aktualitásokról és fontos közelgő határidőkről.

Parlagfű-mentesítési kampányt indít a Nébih

2020. június 4. 10:47

Egyetlen tő parlagfű is több ezer magot termel, ami a következő évben már csírázik, újabb és újabb pollenszóró növényeket létrehozva.

Ismét rengeteg jelöletlen, lejárt hústerméket foglalt le a NÉBIH

2018. március 26. 06:46

A Nébih ellenőrei egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le. A vizsgálatot a NAV több hetes felderítő, kockázatelemző munkája előzte meg.

Bulvár Videó