Agrárközélet

Péntekig még szankciómentesen beküldhető és módosítható az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallás

Agrofórum Online

Az ügyfelek gyors segítése érdekében a Hivatal honlapján is megjelentette az ismétlődő kérdésekre adott válaszait.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallások beküldésének határideje június 1-jén lejárt, azonban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett kimagaslóan sok megkeresés miatt a hivatal június 5-e éjfélig szankciómentesen biztosítja a bevallás és módosítás lehetőségét. Az ügyfelek gyors segítése érdekében a Hivatal honlapján is megjelentette az ismétlődő kérdésekre adott válaszait, köztük az eltérő üzleti év 2015-ös bevezetése esetén követendő eljárásról.

A hivatal ügyfélszolgálatára érkezett számos megkeresésből látszik, hogy az érintettek a törvényi változásoknak megfelelően akarnak eleget tenni kötelezettségüknek. Tekintettel erre a NÉBIH biztosítja, hogy június 5-e éjfélig – mulasztási bírság nélkül – módosíthassák vagy benyújthassák bevallásukat. Fontos, hogy a kötelezettség az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére, így a vendéglátó létesítményekre is vonatkozik. A hivatal eddigi tapasztalatai szerint e szegmensből számos vállalkozás nem nyújtotta még be bevallását.

A megkeresések többsége a törvényi változásokkal, többek között a magánszemélyek (egyéni vállalkozók, őstermelők) árbevétel alapú kötelezettségével, valamint a sávos felügyeleti díjjal kapcsolatban érkezett. Emellett voltak új, nem közvetlenül a változásokkal összefüggő kérdések is. Az ügyintézés hatékony segítése érdekében a NÉBIH weboldalán folyamatosan bővíti a gyakran ismétlődő kérdések felületét. Azon vállalkozások például, akik idén tértek át eltérő üzleti évre, hasznos információhoz juthatnak azzal kapcsolatban, hogy az Éltv. és a végrehajtást szabályozó VM rendelet együtt értelmezendő, így a megelőző évre vonatkozó valamennyi beszámolót figyelembe kell venni a bevallás szabályos elkészítése során.

A bevallási időszak lezárását követően megkezdődik a bizonylatok generálása, melyek június végével letölthetők lesznek a bevallási felületről.

A felügyeleti díj megfizetése két egyenlő részletben történik. Az első részletet – azaz a díj 50%-át – 2015. július 31-ig, míg a másodikat 2016. január 31-ig kell átutalni a NÉBIH 10032000-00289782-30006016 célszámlájára. A díjból befolyó összeget a hatóság az élelmiszerlánc-biztonság fenntartására, a hatósági-ellenőrzési feladatokhoz szükséges fejlesztésekre, beruházásokra fordítja, melyről az országos főállatorvos minden évben beszámolót készít az Országgyűlésnek.

A bevallással kapcsolatos kérdésekben a NÉBIH Felügyeleti-díj Ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, vagy a felugyeletidij@nebih.gov.hu elektronikus levélcímen áll az ügyfelek rendelkezésére.

(Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Felügyeleti Díj és Forgalmazói Ellenőrzési Igazgatóság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A Nébih visszahívta az Oxxovar 5% oldatot a hazai piacról

2019. január 24. 07:48

A vizsgálati eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást.

Csütörtökig kell befizetni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét

2019. január 29. 09:33

Január 31-ig kell befizetniük az élelmiszerlánc szereplőknek a 2018. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy az összeget a hivatal elkülönített fizetési számlájára utalják.

Fontos a megfelelő talajvédelmi szakértő kiválasztása

2019. május 7. 13:33

A talajvédelmi szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről szóló rendelet értelmében a talajvédelmi szakértőnek legalább 3 évente elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó szakmai továbbképzésen kell részt vennie.

Ismét rengeteg jelöletlen, lejárt hústerméket foglalt le a NÉBIH

2018. március 26. 06:46

A Nébih ellenőrei egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le. A vizsgálatot a NAV több hetes felderítő, kockázatelemző munkája előzte meg.

Bulvár Videó