Agrárközélet

Rekord számú gazda vett részt a Magyarok Kenyere programban

NAK

A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” program keretében 2018-ban minden eddiginél több, összesen 4600 magyar gazda ajánlott fel búzaadományt. Az idei kezdeményezés az eszéki adományozóünnepséggel ért véget.

Idén immár nyolcadszor indult útjára a „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem” jótékonysági kezdeményezés, amelynek keretében a Kárpát-medencében gyűjtenek búzát magyar gazdák, majd az abból készült liszt szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetekhez kerül. Az idei program zárásaként ünnepélyes adományozóünnepséget tartottak 2018. november 23-án Eszéken, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban. A programot szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetői, Jakab István és Győrffy Balázs, valamint Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége térségbeli gyerekeknek adtak át adományokat. A napokban 245 horvátországi magyar gyermekhez és családjukhoz juttatnak el öt tonna lisztet és 860 kg tésztát a szervezők.

A 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból 2018-ban összesen 565 tonna búza gyűlt össze, összesen mintegy négyezerhatszáz (!) magyar gazda – 2700 határon inneni és 1900 határon túli – felajánlása révén. Még soha annyian nem vettek részt adományozóként a programban, mint 2018-ban, a tavalyi 3969 fős rekord is megdőlt. A felajánló gazdálkodók a learatott búzájuk egy részét minden évben a gyűjtőpontokra viszik, amelyek július közepétől augusztus közepéig várják az adományokat. Augusztus közepétől az összegyűjtött búzát közeli malmokban őrlik meg. A magyar gazdák által összegyűjtött 565 tonna búza a közreműködő malmok őrlése után mintegy 340 tonna lisztet eredményezett, amely közel 80 ezer gyermek ellátását szolgálja.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége a gazdatársadalmat összefogva, tagságát mozgósítva, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi a programot. A Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem program ma már az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős kezdeményezés, amely minden évben határozottan tanúbizonyságot tesz arról, hogy a határon inneni és túli magyar gazdák önzetlenül képesek összefogni a nemes célok érekében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A koronavírus miatt van nyomás alatt a gabonapiac

2020. február 1. 04:36

Az Egyesült Államokban tervezett kínai szójababvásárlások kerültek komoly veszélybe a kereskedők szerint a koronavírus terjedésével.

Terményárak: adathiányos hét – passzivítás a piacokon

2019. január 28. 14:03

A búza piacán lassan a takarmány- illetve az ipari célú felhasználásra vásárlók többet fizetnek, mint amit a malmi célra keresők kínálnak és ez csökkenti a malmi minőségben rendelkezésre álló mennyiségeket is.

Az esetleges orosz korlátozásoktól való félelem miatt drágult a búza

2020. március 28. 08:33

A búza azért drágulhatott a szakértők szerint, mert Moszkva egyre komolyabban foglalkozik a kérdéssel, mely szerint a szezon hátralévő részében korlátozhatják az Oroszországból történő kiviteleket.

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

2018. február 23. 11:06

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta.