Agrárközélet

Rekordösszeget keresett tavaly Ukrajna a gabonaexporttal

MTI

Ukrajna 2018-ban 7,2 milliárd dollárért exportált gabonát, amivel rekordösszegre tett szert éves szinten - mondta el az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Mikola Puhacsov, az Agrárgazdasági Intézet nevű kutatóközpont helyettes igazgatója.

A szakértő kifejtette, hogy 2018-ban 41,7 millió tonna gabonát exportált Ukrajna. Ez ugyan 0,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017-ben, de a gabonaárak emelkedése miatt a bevétel meghaladta az előző évit – tette hozzá.

Ugyanakkor kukoricából tavaly úgyszintén rekordmennyiséget exportált Ukrajna, 21,4 millió tonnát, ami 10 százalékkal haladta meg az előző évit és 5,2-szerese volt a 2010. évi kivitelnek.

Búzából 2018-ban 16,4 millió tonnát, árpából 3,6 millió tonnát exportált Ukrajna.

Az ukrán gabonaexport legfőbb célországa 2011 óta Egyiptom, igaz, tavaly 20 százalékkal kevesebbet vásárolt Ukrajnától mint 2017-ben, így is az ukrán gabonaexport 9,2 százalékát tette ki az oda irányuló kivitel 666 millió dollár értékben. A második helyen Spanyolország áll – amely tavaly 35 százalékkal vásárolt több gabonát Ukrajnától, mint az előző évben – 643 millió dollárért, ami a teljes export 8,9 százaléka.

Harmadik helyen Hollandia áll 556 millió dolláros vásárlással, majd Kína (552 millió dollár), Indonézia (487 millió dollár), Szaúd-Arábia (449 millió dollár), Olaszország (336 millió dollár), a Fülöp-szigetek (316 millió dollár), Tunézia (290 millió dollár), és Líbia (248 millió dollár).

Ezen felül januári adatok szerint a 2018-2019-es marketing évben eddig már több mint 24 millió tonna gabonát exportált Ukrajna, ami csaknem 3 millió tonnával haladja meg az előző év hasonló időszakának mennyiségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Kedvezőbb időjárás várható, csökkentek az árak

2020. július 15. 05:38

Párizsban nem volt jó napjuk a befektetőknek, a kukorica kivételével mindegyik fontosabb agártermék kurzusa csökkent.

Kukoricás csalás miatt emeltek vádat Szigetváron

2019. február 12. 10:16

A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja.

Terményárak: várakozás és találgatás

2018. november 13. 14:16

Az árfolyamok és a piaci mozgások alapján szükséges lenne az árcsökkenés, az utóbbi időben már nem csak az orosz-ukrán, hanem az USA-beli búza is versenyképesebbé vált és hasonló tendencia érezhető Dél-Amerikából is.

Hat hetes mélyponton a kukorica

2020. június 26. 08:02

Általánosságban a koronavírus amerikai terjedése miatti aggodalmak fogták vissza a gabonaárakat, mert a gazdasági visszaesésétől való félelemben a részvénypiac, a kőolaj ára és agrártőzsdei árak is mérséklődtek inkább.