Agrárközélet

Rokonait segítette csaláshoz egy szabolcsi MVH-dolgozó

Agrofórum Online

A férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, mintegy 3,5 millió forintot.

Rokonait segítette területalapú támogatási csaláshoz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dolgozója – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, hogy a férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel jogtalanul pénzt, mintegy 3,5 millió forintot.

A csalók az érintett földeknek sem a tulajdonosai, sem a használói nem voltak. A gyanú szerint az MVH-kirendeltségen dolgozó alkalmazott hozzáfért azoknak a határrészeknek az adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyek után a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett területalapú támogatási igény. Ezeket az információkat kihasználva a rokonok benyújtották támogatási kérelmeiket, s azokra meg is kapták a pénzt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a kapott összegeket a csalók főként lakáshitel-törlesztésre, valamint részvények vásárlására fordították. A sajtóreferens hozzátette: az MVH dolgozója ellen hivatali visszaélés, míg a többiekkel szemben költségvetési csalás megalapozott gyanúja indult eljárás.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gazdainfó: fontos határidők és új pályázatok!

2019. december 17. 10:17

Megváltozott a támogatások számviteli nyilvántartásával foglalkozó jogszabály, már beadható a sertés állatjóléti kérelem és újra lehet igényelni a fiatal erdők ápolásának támogatását is. Illetve ismét számos határidő a mai gazdainfóban.

Már csak pár nap maradt méhanya-támogatás igénylésére

2018. július 31. 08:32

A Magyar Államkincstár felhívja a méhészgazdálkodók figyelmét, hogy az Európai Unióban található kaptárak állománypótlásának támogatására (méhanya-támogatás) 2018. augusztus 3-ig nyújthatják be kifizetési kérelmeiket.

Hogyan termesszünk sikeresen szóját?

2019. január 17. 10:04

Az Agrofórum szervezésében interaktív szója fórumot tartunk az AGROmashEXPO-n a nyitás napján, január 23-án szerdán, 11.00 órai kezdettel, a G pavilon fórum színpadán.

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

2018. március 29. 14:29

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.