Agrárközélet

Rövidesen indul a parlagfűszezon

Agrofórum Online

2017. július 1-én kezdik meg a parlagfűvel fertőzött területek hatósági ellenőrzését, a parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a hatóság növényvédelmi bírságot szab ki.

A parlagfű egynyári gyomnövény, mely magvainak csírázása 10-20 °C-fokos hőmérsékleten indul meg. A talajművelés során mélyebb rétegekbe került magok akár 30-40 évig is csírázó képesek maradnak, és ha egy újabb talajmozgatás a felszín közelébe hozza őket, akkor növekedésnek indul a növény. A virágpor szóródásának legnagyobb tömege július végén és augusztus hónapban történik meg, ezután kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig tart. A virágpor tömegesen termelődik, a szél útján terjed, akár 100 km-es távolságra is képes eljutni. A termés érése október közepe táján kezdődik. A parlagfű utak és vasúti sínek mentén, parlagon hagyott területeken, nem megfelelően gyomirtott, és frissen bolygatott földeken fordul elő. A jól beállt gyepekbe azonban nem hatol be.

A parlagfű nagymértékű felszaporodásának közegészségügyi és gazdaságkárosító hatása számottevő. Hazánkban az összlakosság több mint 20 százalékát érinti a parlagfű-allergia.

Ezúton szeretné az Agrárkamara felhívni minden földtulajdonos figyelmét, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Kérnek minden földtulajdonost és földhasználót, hogy tegyen eleget a törvényi kötelezettségének, és mentesítse területét. A parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a hatóság növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek mértéke 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet!

A fenti törvényi kötelezettségen túl fontos tudni a területalapon igényelt támogatások esetében a 10/2015 (III.13) FM rendelet értelmében a gyommentesítés – beleértve a veszélyes gyomnövényeket, melyekbe a parlagfű is beletartozik – jogosultsági feltétel, miszerint az a terület, amelyen mezőgazdasági termelés folyik, de nagymértékű, súlyos lágyszárú gyomosodás észlelhető, a vizsgált támogatási évben nem támogatható.

Amerikából jött

A parlagfű (Ambrosia Artemisiifolia) közel száz éve található meg Magyarország területén. Az I. világháború idején emberi közvetítéssel Észak-Amerikából jutott el a többi földrészre. A francia kikötőkbe az 1920-as évek elején az Amerikából vásárolt lovakkal és azok takarmányával érkezett. Hazánkba a parlagfű az Osztrák-Magyar Monarchia kikötői felől fertőzött gabonaszállítmányokkal került be. Először Dél-Somogyban találtak rá 1922-ben, ahonnan a kereskedelmi útvonalak mentén terjedt délre, majd észak felé. Robbanásszerű térnyerése 1945 után, a második világháborút követően indult meg.

A nagymértékű, súlyos, lágyszárú gyomosodás

A lágyszárú gyomnövény bármely szomszédos földterületre történő átterjedése, vagy ha a vizsgált parcellán virágzó veszélyes gyom vagy a földterület 50 százalékát meghaladó mértékű lágyszárú gyomnövény található.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Növelni kellene a szója termőterületét

2018. szeptember 6. 07:05

A szója termesztése leginkább a folyókhoz közeli területeken lehet sikeres Magyarországon, de folynak a nemesítések, és a szakértők abban bíznak, hogy lesznek olyan fajták, amelyek a hazai klimatikus viszonyok között is biztonságosan teremnek.

NAK TechLab inkubációs program - támogató környezet startup vállalkozásoknak

2019. december 6. 10:39

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését.

Utolsó értékelési határszakasz zárul!

2018. március 23. 10:20

Hamarosan zárul az Innovációs operatív csoportok létrehozása és az innovatív projekt megvalósításához szükséges beruházás támogatása című felhívás.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.