Agrárközélet

Stratégiai cél a generációváltás – Megállapodást kötött a NAIK és a Szent István Egyetem

AM Sajtóiroda

Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program - amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrárszakképzést, kutatást és felsőoktatást, ezáltal tovább fokozza az elmúlt 8 esztendőben a kibocsátását 50 százalékkal növelő magyar agrárium versenyképességét.

A dokumentumot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) részéről Gyuricza Csaba főigazgató, a Szent István Egyetem részéről pedig Palkovics László rektor látta el kézjegyével. A megállapodás kitér az agrárium minden területére, ennek értelmében a két intézmény a jövőben kiemelt figyelmet szentel többek között a precíziós gazdálkodási, állattenyésztési, halgazdálkodási, műszaki, kertészeti és szőlészeti, élelmiszertudományi és vízgazdálkodási területeken történő hazai tudományos munka erősítésének – a két intézmény közötti együttműködés újjászervezésének.

A NAIK kutatói a jövőben intenzíven részt vesznek a BSc és MSc hallgatók elméleti és gyakorlati képzésében és törekednek a pályázati lehetőségek széleskörű kihasználására. Az agrárkutatási központ betekintést enged mindennapos szakmai munkájába, továbbá fogadja és előnyben részesíti a tantárgyi gyakorlatokra jelentkező SZIE hallgatókat.

Nagy István agrárminiszter az eseményen kijelentette, hogy az Agrárminisztérium stratégiai célja a generációváltás a mezőgazdaságban ezért, ebben a szellemben hozták létre a Gödöllői Programot. Ezzel az agrártárca támogatja a korszerű tudás gyakorlatba ültetését, a precíziós gazdálkodás elterjedését, a klímaváltozással kapcsolatos feladatok hatékony ellátását, valamint a kedvezőtlen adottságú területek földhasználatát- tette hozzá a miniszter.

Gyuricza Csaba főigazgató felszólalásában kifejtette, hogy új korszakot kíván nyitni a tudásalapú hazai agrárium megszervezésében, amelynek egyik fontos mérföldköve a mai nap. A cél, hogy ne csak adottságainkban és lehetőségeinkben, hanem teljesítményünkben is meghatározó és megkerülhetetlen európai szereplők legyünk, ehhez pedig a legmagasabb szintű tudományos hátteret kell felsorakoztatni az agrárszakpolitika mögött.

Palkovics László rektor az aláírást követően hangsúlyozta, hogy az Egyetemen folyó kutatás-fejlesztési projektek elősegítik többek között a tudásalapú és versenyképes agrárium kiépítését a gazdasági-társadalmi fejlődés érdekében. A sikeres együttműködés lehetőséget kínál a felsőoktatás és a tudomány területén még több közös kutatási projekt megvalósítására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mérsékelni lehet az aszálykárokat

2019. június 4. 08:02

Az aszály elleni védekezés leghatékonyabb technikai eszköze a precíziós gazdálkodás.

Megkerülhetetlen lesz a precíziós gazdálkodás

2018. február 20. 16:03

A digitalizáció átalakítja a munkaerő-keresletet, elsősorban magasan képzett, a termelésben közvetlenül résztvevő munkaerő iránt növeli az igényt.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

Kockás füzettől a robottraktorokig – közeledik a PREGA Konferencia

2018. december 19. 11:33

A PREGA eseménysorozat a februári rendezvényt követően május 30-31-én folytatódik precíziós bemutatókkal és szabadtéri kiállítással a NAK Szántóföldi Napok keretében.