Agrárközélet

Szójapiac: az Egyesült Államok piacvezető exportőr Európában

Syngenta Blog

Miután a kereskedelmi háború miatt az USA 2018-ban kiszorult a kínai szójapiacról, Európa legnagyobb szállítójává vált.

Korábban Brazília volt az EU legnagyobb szója-szállítója, de Kína éppen onnan pótolta azt a mennyiséget, amit korábban az Egyesült Államokban szerzett be. Így a brazil szója a második helyre szorult kontinensünkön. Az amerikaiak ezt persze úgy tálalják, hogy íme, az Európába irányuló szójaexport ötvenedik évében piacvezetők lettünk.

Pedig valójában Brazília nyert sokat, hiszen a kínai kereslet alaposan felemelte a beszerzési árakat, ráadásul még az is a brazilok kezére játszott, hogy Argentínában jelentősen csökkent a mezőgazdaság teljesítménye az aszály miatt.

Az is igaz viszont, hogy tavaly az USA szója eladásai 243, illetve 105 százalékkal emelkedtek Európában és a közel-keleti / észak-afrikai régióban. Az új vásárlók közt szerepel Spanyolország mellett Egyiptom, valamint Szaúd-Arábia.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Mínuszok hete az agrárpiacokon

2020. június 14. 10:47

A párizsi árutőzsdén a mínuszok domináltak az elmúlt héten. A repce ára emelkedett, ám a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica kurzusa csökkent.

Sok a bizonytalanság a Peking és Washington közti konfliktus miatt

2020. június 2. 08:02

Párizsban vegyesen alakult a kereskedés a gabonapiacokon. A repce és a kukorica drágult a következő határidőre, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent.

Hat hónapos mélyponton a szójabab ára

2020. március 13. 07:33

A mezőgazdasági termékek árára jelenleg kevésbé figyelnek a világpiacon a nyersanyagok és árupiaci termékek kategóriájában, hiszen az olajpiaci zuhanás hosszú távú hatásai jóval jelentősebbek lehetnek.

Jobb búzatermést várnak Ukrajnában

2020. augusztus 7. 08:19

Chicagóban a búza ára 1,4 százalékkal csökkent. A kukorica kurzusa enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett. A szójabab 0,2, a repce pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből az Egyesült Államokban.