Agrárközélet

Szorosabb együttműködés Kínával az agrárium terén

Agrofórum Online

A két ország szakterületi és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztéséről egyeztetett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Qu Dongyu, kínai mezőgazdasági miniszterhelyettes május 18-án Hanzhouban.

A találkozón a kínai miniszterhelyettes elmondta, hogy Közép-Kelet-Európa térségében Magyarország fontos reláció, és a kínai fél is nagyra értékeli a Kína – KKE 16+1, valamint az „Egy Övezet Egy Út” kezdeményezés keretei közötti magyar aktivitást. Czerván György felvetette, hogy Magyarország további lehetőségeket is lát a újabb termékek exportjára. A magyar termelőknek is kedvező hír, hogy hamarosan megindulhat a tejkiszállítás, valamint előrehaladott állapotban van a kukoricára vonatkozó eljárásrend egyeztetése is. Qu Dongyu miniszterhelyettes jelezte, hogy Kínában kedveltek a magyar borok, ezért jó lehetőség kínálkozik a magyar kivitel növelésére a megfelelő minőségi feltételek és árelőny következtében.

Az Földművelésügyi Minisztérium (FM) delegációja május 19-én, pénteken Pekingben egyeztetett a kínai karanténhivatal vezetőjével, Li Yuanping miniszterhelyettessel, a folyamatban levő és a tervezett eljárásokról. A találkozón a kínai fél megerősítette, hogy dolgoznak a tejre, egyes húsokra, valamint a kukoricára vonatkozó dokumentumokon, valamint a két fél egyeztetett a magyar földrajzi árujelzők és hungarikumok kínai védelméről egy EU-s megállapodás keretében. Czerván György beszámolt a madárinfluenzával kapcsolatos hazai intézkedésekről, kínai partnere pedig megerősítette, hogy Kína az Állategészségügyi Világszervezet tagjaként elfogadja a szervezet döntéseit ebben a témában.

Kína a magyar élelmiszerek egyik legdinamikusabban fejlődő, Európán kívüli piaca, ahol a térségből Magyarország rendelkezik a legtöbb engedéllyel. Az FM küldöttsége hivatalos tárgyalásai és promóciós rendezvényei sikeresen építették tovább a hivatalos és üzleti kapcsolatokat Kínával.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Komoly bevételhez juthat a Bayer

2020. június 10. 08:36

Az Európai Versenyhatóság feltételekkel, de jóváhagyta, hogy az Elanco Animal Health 7,6 milliárd dollárért felvásárolja a Bayer állategészségügyi üzletágát.

Már a regionalizáció elve érvényesül a Japán baromfi piacon

2018. július 5. 11:22

A 2018. július 4-ével hatályba lépett megállapodás értelmében, egy jövőbeni madárinfluenza járvány kitörése esetén nem Magyarország egészéről, hanem csak a betegséggel érintett közigazgatási területekről korlátozzák a baromfi termékek Japán piacra történő szállítását.

Több mint két tonna jelöletlen állati mellékterméket vont ki a forgalomból a Nébih

2018. május 2. 07:02

A kistermelő az élelmiszer-hulladék gyűjtésére, tárolására engedéllyel nem rendelkezett, a tárolt nagy mennyiségű élelmiszer-hulladék nyomon követését nem biztosította és a hulladék kezelésére vonatkozó kötelező nyilvántartást sem vezette.

Információk a rendezetlen Brexit esetén használandó állategészségügyi exportbizonyítványokról

2019. március 27. 11:17

A brit állategészségügyi hatóság – készülve az esetleges rendezetlen kilépésre – a napokban közzétette a kapcsolódó új exportbizonyítványokat.