Agrárközélet

Tejfeldolgozót adtak át Csabacsűdön

MTI

Az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik húzóágazata, amelyben 4500 vállalkozás 86 ezer embernek ad munkát és megélhetést - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Békés megyei Csabacsűdön, mielőtt átadta a Szarvasi Agrár Zrt. tejfeldolgozó-üzemét.

Farkas Sándor elmondta: a teljes élelmiszeriparon belül a tejfeldolgozás 11 százalékos súlyt képvisel, és 294 milliárd forint termelési értéket állít elő. Az ágazat beruházásainak 10 százaléka a tejiparhoz kapcsolódik.

Kiemelte: az állattenyésztés kibocsátása 2018-ban elérte a 943 milliárd forintot. A szarvasmarha ágazat kibocsátása változatlan áron közel 6 százalékkal emelkedett, a tejtermelés kibocsátása pedig szintén változatlan áron számolva 19 százalékkal bővült az előző évhez képest.

A szarvasmarhák száma az idén júniusra elérte a 893 ezret, ez 187 ezer egyeddel több 2010-hez képest. A tehénállomány 405 ezer darab, amelyből a tejhasznú állomány 208 ezer – ismertette.

Az államtitkár szerint a nemzetközi tejpiac stabil, nincs túltermelés, a tej felvásárlási ára magas. Az előrejelzések szerint ez a trend marad a jövőben is, köszönhetően a folyamatosan növekvő kínai keresletnek, és a fejlődő világ növekvő népességének – tette hozzá.

Farkas Sándor leszögezte: az ágazat a támogatások nélkül nem lenne nyereséges, ezért a jövedelmezőség szempontjából fontos szerepük van a hazai és uniós forrásoknak. „2018-ban a tejtermelők közvetlenül mintegy 50 milliárd forint agrártámogatásban részesültek, amely összeg kiegészülhetett a növénytermesztéshez kapcsolódó támogatásokkal” – ismertette.

A Szarvasi Agrár Zrt. új tejüzeme létrehozására mintegy 442 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Vidékfejlesztési Program által meghirdetett két pályázatán.

Szitó Imre, a teljes egészében magyar tulajdonban álló Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az új üzem megépítésére összesen 1,1 milliárd forintot fordítottak, a támogatás feletti rész 10 százalékát saját forrásból, a többit pedig banki hitelből finanszírozták.

Az olasz technológiával felépült üzemben magyar ízesítéssel, olasz recept alapján fognak tehén- és juhtejből sajtokat előállítani. Az üzem 2020-2021-ra már teljes kapacitással fog működni, ezt követően évente 7,5 millió kilogramm sajt előállítását tervezik. Termékeiket a hazai mellett olasz és közel-keleti piacokra tervezik exportálni.

Az alapanyagot a zrt. mintegy 800 darabos saját tejelő tehénállománya biztosítja, az állatok takarmányellátását a társaság GMO-mentesen biztosítja.

A zrt. egyébként 2250 hektáron gazdálkodik, alapvetően gabonaféléket termelnek.

A tavalyi árbevételük elérte az 1,5 milliárd forintot 125 millió forintos nyereség mellett. Az idei évre 1,6 milliárd forint árbevételt terveznek, a nyereség 85 millió forint körül fog alakulni a tejipari beruházás finanszírozása miatt.

A zrt.-ben 90-en dolgoznak, az új üzemben kezdetben 6, a későbbiekben pedig 12 embernek biztosítanak munkát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Ausztriában 19 százalékos a biotej piaci részesedése

2020. június 25. 07:39

A teljes osztrák tejtermelésen belül  a biotej mennyisége 18,6 százalékos arányt képvisel. Ezzel az aránnyal Ausztria továbbra is élenjárónak tekinthető az organikusan előállított tej tekintetében.

Franciaországba szervezett tanulmányutat a NAK

2018. október 27. 15:30

2018. október 15-19. között tizenkét kecsketej- és juhtejtermelő, illetve -feldolgozó kamarai tag utazhatott Franciaországba, a NAK által szervezett és részben a Kamara által finanszírozott sajttechnológiai szakmai tanulmányútra.

Javulnak a kilátások a globális tejpiacon

2020. július 24. 08:03

Az összes probléma ellenére az USDA elemzése szerint az Európai Unióban a tejtermelés meglepően magas szintet ért el.

Csökken a tej áfája - de mi lesz az árával?

2018. szeptember 4. 16:28

Jövőre újabb alapélelmiszer, a tartós (UHT, ESL) tejek áfája csökken, amely - az eddigi áfacsökkentési  tapasztalatok alapján - részben megjelenhet a kiskereskedelmi árakban, illetve növelheti a kereskedők árrését. Ami azonban sokkal fontosabb, hogy visszaszorulhat a szektort súlyosan érintő áfacsalás, illetve az intézkedés helyzetbe hozhatja a magyar termelőket, akik amúgy is szenvednek az alacsony felvásárlási ár miatt. Ha azonban tanulhattunk valamit az elmúlt évek áfacsökkentéseiből, akkor az az, hogy mindig jöhet egy kellemetlen meglepetés.