Agrárközélet

Terjed az afrikai sertéspestis Európában

Agrofórum Online

A vírus terjedésének évszakos változása, nyári növekedése a korábban fertőzött területeken is kimutatható volt, mely a vaddisznók nagyobb mértékű nyári mozgásával is kapcsolatban áll.

Csehországban a vírust először június 26-án mutatta ki az Állami Állategészségügyi Szolgálat, az eltelt szűk két hétben pedig már 24 vaddisznó esetében igazolódott a betegség jelenléte.

Ukrajna szinte teljes területéről érkeznek bejelentések a betegségről, a hazánkhoz legközelebb eső területen, Kárpátalján a 2016. decemberi és 2017. május végi esetet követően egy újabb, Zárnya település közelében talált, elhullott vaddisznó teteméből mutatták ki a vírust.

Lengyelország az elmúlt két hétben 12 esetben házi sertésben (háztáji és telepi állományokban), 40 esetben pedig vaddisznóban mutatta ki a vírust a korábban is érintett két vajdaság területén.

A hatósági intézkedések mellett kiemelten fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is. Ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöldszámán (06-80/263-244). Lényeges előírás, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni! Szigorúan tilos sertésekkel élelmiszerhulladékot etetni! A sertéstartókat, vadászokat arra kéri a hatóság, hogy kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések, valamint az országos főállatorvosi határozatok betartására! A házi sertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint kérik a gazdákat, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

A megelőzés szempontjából legfontosabb teendők elérhetők a NÉBIH honlapján.

(NÉBIH)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

30 százalékot drágult egy év alatt a sertéshús - ez még nem a vége

2019. augusztus 26. 09:34

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz.

Katonai és rendőri erőket mozgósítanak a sertéspestis miatt Vietnamban

2019. június 30. 06:37

A délkelet-ázsiai országban első alkalommal februárban észlelték az afrikai sertéspestis-vírust, a betegség nagyon gyorsan terjedt, és az ország 63 tartományából hamarosan 42-ben mutatták ki.

Illegális sertéstelepre bukkantak Pest megyében

2019. március 13. 09:46

Az Európai Unió tagállamaiban - így Magyarországon is - szigorúan tilos az élelmiszer-hulladékok feletetése az élelmiszertermelő haszonállatokkal.

Már Ukrajna is kitiltotta a magyar sertéshúst a sertéspestis miatt

2018. május 3. 19:14

Ukrajna is kitiltotta piacáról a Magyarországról származó sertéshúsokat és sertés eredetű termékeket a Heves megyében talált vaddisznótetemben kimutatott afrikai sertéspestisre (ASP) hivatkozva.